Módosították a közlekedési szabályokat

Módosított a parlament hétfőn számos közlekedési tárgyú jogszabályt. Az elfogadott törvénycsomag egyebek mellett lehetőséget ad a távoktatás bevezetésére a járművezetők képzésében, átalakítja a közigazgatási bírságolás hatálya alá eső esetek körét és bizonyos büntetéseknél szigorít is.

2010. december 21., 09:38

Az elfogadott közlekedési salátatörvény egységesíti a járművezetők képzési rendszerét, illetve lehetővé teszi a sofőrök és a közúti közlekedési szakemberek képzésében a távoktatást. A döntés nyomán a vezetési szakoktatók, vizsgabiztosok és iskolavezetők képzésébe bevonják a felsőoktatási intézményeket. Bevezetik a "visszatartás jogát", ami azt jelenti, hogy a műszaki vizsgán már átesett járműveket ellenőrizhetik, lehetőséget teremtve ezzel a visszaélések kiszűrésére – jelentette a Független Hírügynökség.

A döntés értelmében szigorúbban fognak fellépni a szabálytalankodókkal szemben, ezért a jövőben megbírságolhatják a közlekedés biztonságát veszélyeztető táblák elhelyezőit, illetve azokat, akik a veszélyes táblák eltávolítását megakadályozzák. Szigorodnak a helyszíni bírságolás szabályai is: a gyorshajtók, a biztonsági övet nem használók, a tilos jelzésen áthaladók 10 ezer és 300 ezer forint közötti bírsággal lesznek sújthatóak.

Létrehozzák a központi közigazgatási bírság nyilvántartásának alapjait. Átalakítják a közigazgatási bírsággal sújtható szabályszegések körét és egyszerűsítik az eljárást. Az Országgyűlés által elfogadott törvénycsomag tiszta és energiahatékony közúti járművek beszerzését írja elő a menetrendszerinti személyszállítást végző busztársaságoknál. A vasúttal kapcsolatos módosítások pedig szigorúbb hatósági felügyeletet rendelnek el az iparvágányok, a keskeny nyomtávú vasutak és a sífelvonók esetében, ezek nagyrészt ugyanis veszélyesen leromlott állapotban vannak.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.