Áder János a tiltakozás ellenére aláírta a köznevelési törvény módosítását
Áder János köztársasági elnök a mai napon aláírta a köznevelési törvény módosítását – vette észre a Mérce a parlament.hu állapotjelzését. A Köztársasági Elnöki Hivatal egyelőre nem jelentette be a döntést.
A módosítás alapján:
- megszűnik a magántanulói státusz, ami rendkívül nehéz helyzetbe hozza a sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekeket,
- megszűnik a tantestületek, diákönkormányzatok és szülők véleményezési joga az iskolaigazgató választással kapcsolatban,
- a hároméves kortól kötelező óvodába járás alól csak négyéves korig kaphatnak felmentést azok a gyerekek, akiknek a szüleik ezt kérelmezik,
- az egyébként csak szóbeli értékelést alkalmazó iskolákban is kötelező lesz a félévi és év végi teljesítményt osztályzattal is minősíteni,
- a pedagógusjelöltek nyelvvizsga nélkül is megkezdhetik a munkájukat,
- az alternatív iskolák működése ellehetetlenül.

A törvény módosítása ellen szakmai és civil szervezetek, és a teljes ellenzék is több alkalommal tiltakozott, a TASZ pedig jelezte, hogy Alkotmánybírósághoz fordul. Ez azonban nem tartotta vissza a kormánypárti többséget a módosítás megszavazásától.
A törvénymódosítással ebben és ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.