Mit mondhatott Gyurcsány zárt ajtók mögött?

Kétórás előadást tartott Gyurcsány Ferenc Kőbányán a helyi szocialistáknak. A rendezvényről távozók azt mondták: az MSZP-lista negyedik helyén álló volt miniszterelnök a választásokról és az azt követő tennivalókról is beszélt.

2009. december 10., 04:53

Gyurcsány Ferenc a helyi szocialistáknak tartott zártkörű előadást a kőbányai MSZP-székházban - tudósított a HírTV, amelynek stábját nem engedték be a terembe. A Magyar Nemzet szerint Gyurcsány Ferenc kollégái még az ablakot is becsukták, nehogy kiszivárogjon valami a beszédből. Az előadáson Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium államtitkára is részt vett. Gyurcsány az előadás végén csak a hallgatóságával állt szóba, a Hír TV kérdésére viszont nem válaszolt.

A Fidesz helyi frakcióvezetője elmondta: a rendkívüli testületi ülés kedden a MSZP pártrendezvénye miatt szakadt félbe. A szocialista képviselők Gyurcsány látogatására hivatkozva távoztak idő előtt a költségvetés koncepciójának megvitatásáról.

Radványi Gábor, a Fidesz kőbányai frakcióvezetője elmondta: „Kőbánya Gyurcsány Ferencnek is egy stratégiailag fontos kerület, hiszen úgy gondolja, hogy Kőbánya alapvetően egy baloldali kerület, ahol lenne esélye, esélyük a szocialistáknak”. Medgyessy Péter 2002-ben Kőbányán kezdte, az MSZP 2006-ban pedig itt zárta az önkormányzati választások előtti kampányt - írta a Magyar Nemzet.