Mit gondol a Nyugat Magyarországról?

- Marcus Ferber, az Európai Néppárt elnökségi tagja, bajor EP-képviselő azt nyilatkozta: ő és társai eleinte azt gondolták, hogy a Fidesz elleni vádak valóban egy összehangolt baloldali támadás produktumai, és csak mostanában jöttek rá, hogy a magyar kormány tényleg komoly demokráciadeficitet termel. Miért húzódott ez ilyen sokáig? Ennyi ideig kitartott az öröm az európai jobboldalon a Fidesz 2010-es győzelme miatt?

– Volt elismerés és öröm persze, de emlékszem, abban az évben Berlinben részt vettem egy fórumon, ahol egy fideszes politikus az ország gyökeres átalakítását kezdte felvázolni. A németek hallgatták, aztán azt mondták, hogy a kétharmaddal nem felforgatni kell az országot, hanem kormányozni, és a demokratikus játékszabályokat betartani. De az igazi vita a médiatörvénnyel indult el, ez tükröződött az Európai Parlament 2011. január 11-i vitájában is, ahol sokan bírálták a magyar kormányt. A második hullám az akciókról szólt, és az intelmekről. Megszólalt a német kormányszóvivő, egy sor külügyminiszter, az amerikai adminisztráció, majd az Európa Tanács, az EBESZ és mások is. Most tartunk a harmadik hullámnál: Magyarországot kinevetik. Ennek számos jele van, a napokban a német ZDF televízió Heute Show című műsorában gúnyolták ki Budapestet, ami persze amolyan feloldása is a második hullám sikertelenségének.

– De ezt a média csinálja, alig hinném, hogy Angela Merkel is hahotázik a magyarokon.

– Én se hinném, ő a második fázisnál tart, de annak már egy keményebb fokozatánál. Ez abból is kiderült, hogy amikor elmondta azt a könnyűlovassági metaforát, hozzátette: minden eszközt fel kell használni magyar barátaink jó útra térítésére. Ez új. Eddig arról volt szó, hogy Budapest változást ígér, legyünk türelemmel, bízzunk a magyar kormányban. Most előkerült az a kifejezés, hogy „mindent”.

– Lehet, hogy Orbánt ez ütötte meg igazából. Hogy a „minden” mit jelent, arra térjünk vissza később, előbb próbáljuk megérteni, hogy a nyugat-európai politikai elit – hiszen sem Dél, sem Kelet nemigen szólalt meg ebben a vitában – mit gondol a magyar demokrácia kiüresítéséről. Kutatták az okait?

– Két dolgot látnak. Az egyik a végtelen hatalomkoncentráció. Minden mozgás, folyamat, szerveződés kizárólag a centrum felé halad, miközben ravasz módszerekkel meggyengítik a parlamenti ellenzéket, és kikapcsolják vagy súlytalanná teszik azokat a mechanizmusokat, amelyek a demokráciában a hatalmat ellenőrzik. Ezt Kövér László még hirdette is azzal, hogy a győztes többség minden más intézmény fölött áll. Ilyesmi eddig csak posztszovjet államokban fordult elő.

– Csak hát azokban sosem volt a helyzet olyan nagyon más...

– Igen, és nem is tagjai az uniós családnak, nem vallották soha az értékeit. A másik, ami nyugati szemmel feltűnik, az egyértelmű zsákmányszerzés a gazdaságban. Láthatóan az a cél, hogy bizonyos csoportok, tehetős rétegek jussanak előnyökhöz az egykulcsos adóval, a végtörlesztéssel, a föld- és trafiküggyel stb. Ez mind arról szól, hogy nem sportszerű verseny folyik a pályán. A kormányfő ki is mondta, hogy nem fordít hátat a párthíveknek, ami ígéret arra, hogy nem kell félniük, kapnak még, lesznek további koncok is.

– De van az unióban magyarázat arra, hogy miért történhet ez meg?

– Úgy vélik, Magyarországon egy olyan csoport került kormányra, amely a hatalmat nem az ország, nem a nemzet, hanem a saját érdekében használja. Ehhez sajnos kell a mi társadalmunk is. Nekem Brüsszelben mondták, hogy ha valaki bárhol Nyugaton a lakosság tíz százalékának ígérne munkahelyet, először kinevetnék, aztán azonnal elzavarnák. Magyarország viszont tapsolt annak az orbáni mondatnak, hogy itt egymillió új állás lesz. Pedig tudható, hogy ez lehetetlenség. Nyugat-Európában az is elképzelhetetlen, hogy egyetlen párt képviselőivel ültessék tele a médiahatóságot vagy az alkotmánybíróságot. Nálunk ez befejezett tény. Erre használtam a posztszovjet jelzőt. Nem véletlen, hogy ilyen elszigeteltségben még nem működött magyar kormány, mint a mostani.

– Elszigeteltség? Hiszen a kormányfő beutazza Európát.

– A közvéleményt megtéveszti két dolog. Egyrészt csak Magyarországról nézik az EU-t ellenségnek, az unió fordítva ezt természetesen nem teszi, tehát a magyarok folyamatosan ott vannak a különféle bizottságokban. Orbán Viktor is ott ül a kormányfők között. Ez az ügymenetből következik, és nem a barátságról szól. A többi úttal kapcsolatban a diplomaták a bóvli szót szokták használni. A bóvli az, amikor a miniszterelnököt meghívatják ide-oda, egy egyetemre, egy konferenciára, tévékbe, amit az ott állomásozó magyar nagykövet kihasznál, és a helyi kormányzathoz folyamodik egy kis találkozóért. Ez ugyan nem értékes, és nem is túl elegáns dolog, de a randevú így is létrejöhet. Igaz, a vendéget nem hívták, csak jött. Ha mindezen eseteket és a párttalálkozókat is kiszűrjük, kiderül, milyen borzasztóan szegényes a mi diplomáciai listánk.

– Európa sikerei is szegényesek a magyar helyzet kezelésében. Most, hogy az Európai Bizottság javasolja a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, és ezt júniusban a pénzügyminiszterek elfogadhatják, az utolsó komoly nyomáslehetőség is megszűnt, legalábbis gazdaságilag.

– A magyar gazdaság megfigyelése és elemzése így is töretlenül folytatódik Brüsszelben. Aztán egy jó pozícióból is vissza lehet esni, volt már rá példa.

– Mi lehet az a „minden eszköz”, amelyet Angela Merkel említett, és amely jó útra térítheti „magyar barátainkat”?

– Nem kell rögtön olyan durva dolgokra gondolni, mint az uniós alapok folyósításának a felfüggesztése vagy a szavazati jog megvonása. Ám ha történetesen az Európa Tanács – amelynek a monitoringbizottsága leltárba szedte a magyar demokráciadeficitet – júniusban azt mondja, hogy Magyarországot felügyelet alá kell helyezni, az óriási megszégyenülés lenne. Valóságos megbélyegzés. Ezt ugyanis csak belépésre váró országok esetében szokták alkalmazni. De valami még lóg a levegőben. Nemrég az EU négy külügyminisztere írt egy közös levelet arról, hogy a technikai problémák vagy a mikroügyekben elkövetett hibák büntetése és a nagyon súlyos szankciók között hiányzik egy láncszem, egy olyan gyakorlat, amely épp Magyarországra vonatkoztatható. Nevet egyébként a levél nem említ, de a dolog világos. A vak is látja, hogy nálunk alapértékek sérülnek.

– De mi lenne ez a köztes eljárás? Miben különbözne bármi mástól, például a felügyelet alá helyezéstől?

– Az Európai Bizottság készíthet egy jelentést, amely már nem technikai ügyekről szól, hanem politikai állásfoglalás, s egybefogva az összes kifogásolható dolgot – a médiától az Alkotmánybíróságig – megállapíthatja, hogy a magyar demokrácia veszélyben van. Az Orbán-kormány ugyanis most a paragrafusok között manőverezik, egy kérdést megválaszol, a másikat kikerüli, a harmadiknál újratárgyalást ígér, és a végén kijön a fák között az erdőből. De a javasolt jelentés már mindenkiben tudatosítaná, hogy a játéknak vége.

– Értem, hogy ez a jelentés nemcsak egy papírdarab lenne, de hát megoldani semmit nem fog. Itt van például a választási törvény, amely igazán belügy, beleszólni nem lehet, holott világos, hogy tisztességtelen, és csak a Fideszre játszik. Mi van akkor, ha a választás eredménye kétes értékű?

– Az unió legerősebb intézménye a kormányfői tanács. Mármost, ott többeknek van kisebb-nagyobb vaj a fején, ezért aztán működik a „ma nekem, holnap neked”. Az egyik azért nem teszi szóvá mondjuk a kisebbségek ügyét, nehogy amaz meg a katalánok vagy a baszkok felől érdeklődjön. Ezért ebben a klubban sok mindent eltűrnek, hiszen ült ott már Berlusconi is, vagy Sarkozy, tehát a populizmus meg a hatalommal való szabad kezű bánásmód is belefér. De Magyarország most a határán van az elfogadhatóságnak. Egyre többször verjük ki a biztosítékot. A gazdasági romlás tekintetében Görögország és Ciprus vezet, a politikai romlásban meg mi. Ezt nem lehet kimagyarázni, még a Fidesz háromszintű kommunikációjával sem. Először diszkreditálják azt, aki bírálni merészeli őket, aztán az jön, hogy illető nem tudja, mit beszél, nem olvasta a dokumentumokat, nem ért magyarul stb., majd következik az ellenünk szőtt összeesküvés vádja. Mindig ezek mennek. De ez már nem fog segíteni. Ami a választások tisztaságát illeti: ha sérül, nemcsak az unió emelhet szót, de külön Németország, az USA és mások is. Ha netán a külvilág nem tudná hitelesnek elfogadni a végeredményt, Magyarország szörnyű helyzetbe kerülne. A kormányával már végképp nem állnának szóba. Ott kezdődnének a komolyabb szankciók.