Rendkívüli minimálbér- és bérminimum emelés jöhet az infláció miatt

Akkora az infláció, hogy a bérek évközi emeléséről tárgyalhat a kormány a szakszervezetekkel. 

2023. május 25., 09:51

Szerző:

Tavaly év végén született meg az a bérmegállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) mely egyik pontja lehetőséget ad arra, hogy a minimálbért -és bérminimumot emeljék év közben – írja a 24.hu. A bérmegállapodás negyedik pontja rögzíti, hogy ha a jelenlegi inflációs prognózisnál magasabb lesz a fogyasztói árindex félévre, akkor a felek újra tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy egy évközi minimálbér-, illetve bérminimum-korrekcióról egyeztessenek.

A portál megkeresésére a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zlati Róbert azt mondta, hogy ami az egyeztetést illeti, automatizmusra számít, vagyis arra, hogy sor kerül rá. Ha mégsem így lesz, akkor a szakszervezet kezdeményezi az egyeztetést. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) amúgy is több témában ülésezik, ez is napirendre kell hogy kerüljön az év közepén – mondta.

Zlati Róbert arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérmegállapodás szerint nemcsak az inflációs adatokat kell figyelni, hanem azt is, hogyan alakul a bruttó hazai termék. A második negyedévi KSH-s GDP-adatok augusztus 16-ára, illetve szeptember 1-jére várhatóak, az MNB június végi inflációs jelentésében viszont már lesz GDP-adat is. Március végén azt írta a jegybank, hogy a GDP 2023-ban 0,0–1,5 százalékkal bővülhet. Érdekvédőként úgy gondolja, hogy ezt a prognózist kellene alapul venni.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöké László Zoltán szerint azt kell vizsgálni, hogy javult-e a dolgozók megélhetése. Az első négy hónap adatai alapján azt látszik, hogy romlott, hiszen a minimálbér 16 százalékkal emelkedett januártól, a bérminimum pedig 14 százalékka nőtt, miközben az infláció áprilisra tudott csak lemenni 24 százalékra. 

Vizsgálni kell azt is, hogy a bérfejlesztés munkáltatói céljai megvalósultak-e, például képes volt-e csökkenteni a mindenhol jelentős mértékű fluktuációt, javultak-e a munkavállalók elköteleződésével a minőségi mutatók. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, Perlusz László azt mondta, hogy számít rá hogy júniusban fognak erről egyeztetni a kormánnyal, ugyanis június végén már meglesz az MNB inflációs jelentése.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Fiat Chrysler Automobiles (FCA)/AFP)