Mindennapos, hogy a Booking nem létező szállásokat hirdet
Hetek óta nem csitul a botrány a Booking szállásfoglaló cég körül. Hatalmas összegeket nem fizettek vissza ügyfeleiknek, és nem létező szálláshelyeket hirdettek.
A Booking csalásaival kapcsolatban a Fókusz szerkesztőségét is felháborodott, cserben hagyott emberek keresték meg: Dányi Andrea például lassan nyolc hónapja küzd az igazáért –számol be róla az RTL. A nő tavaly karácsonykor Indonéziában döbbent rá, hogy a szállás, amit az oldalon foglalt, nem létezik. Ez az ügyintéző szerint sajnos mindennapos eset.
„Kaptam egy visszaigazoló mailt a Bookingtól a szállásadó elérhetőségével, akit felhívtam egyeztetni, de közölte, hogy neki ilyen szállása nem létezik. Ekkor megkértem, hogy akkor legyen szíves a visszaigazolást és az egész foglalást törölni, mire azt mondta, hogy ezt nem tudja törölni, végezzem el én, majd kinyomta a hívásomat, és blokkolta a számom” – meséli a próul járt nő a Fókusz stábjának.
Azzal folytatja, hogy szeretett volna segítséget kérni a Bookingtól, mivel a szerződési feltételekben a cég garanciát vállal arra, hogy azonnal keresnek egy másik szállást az ügyfélnek, ha véletlen ilyen történik, továbbá azt is vállalják, hogy a két hotel közti különbözetet kifizetik, amennyiben drágább hotelt sikerül találni. Elmondása szerint eleinte nagyon készségesek is voltak az cégnél, de végül teljesen eltűntek. Nyolc hónapja szeretné, ha kárpótolnák, és visszafizetnék a neki járó pénzösszeget, de a problémája még mindig nem oldódott meg.
Dányi Andrea végül feljelentést tett a rendőrségen, és megosztotta a közösségi médiában a történetét. Sokan jelentkeztek nála, akik hasonló cipőben járnak. A szállásadó visszaküldte ugyan a pénzt a Bookingnak, de a cég nem utalta tovább az összeget.
Az is kiderült, hogy a szállás, amit Andrea lefoglalt, és amiről megtudta, hogy nem létezik, a Booking felületén még mindig elérhető, mivel bárki fel tud tölteni szállást a Bookingra, és úgy néz ki, hogy ez átment az automata rendszeren. Az ügyintéző szerinte ez mindennapos eset.
A booking.com-ot az Index is megkereste az ügyben, azt válaszolták, hogy karbantartás miatt késtek a kifizetések, de megerősítik, hogy ezek feldolgozása megtörtént, így hamarosan a partnereknél lesznek a pénzösszegek.
(Kiemelt képünk: Amszterdam. A Booking.com főhadiszállásának külseje. Az eredetileg holland szállodafoglalási platform nemzetközi kampusza több mint ötezer alkalmazottnak kínál munkahelyet. Fotó: Koen van Weel / ANP MAG / ANP via AFP)