Minden kapitány kamuzik – Bernd Storck az utolsó csepp mézet is kikanalazta a csuporból

– Most már mindegy, ez a hajó is elment, a leváltáson semmi sem múlik – mondja fejét vakarva egy nemzeti sportújságíró, akit Orbán kedvencének is tartanak. – Lényegesebb, hogy vele együtt bukott a sportigazgató is.

Akit szintén Bernd Storcknak hívtak, és húszfős stábbal dolgozhatott. A megkérdezett szakember hangján érződik némi megkönnyebbülés. Végre. Vége az interregnumnak. Új futballkaland vár ránk, újabb tízmilliárdokkal. A tapasztalat azt mutatja, minél silányabb a futball, annál könnyebben nyeli a milliárdokat.

A sportigazgató tevékenysége lefedi az utánpótlást, a teljes vertikumot. Storck ötlete volt, hogy sportigazgató lehessen, s ezzel páratlan lehetőséghez jutott. Új kollégákat alkalmazhatott, kezdte magát otthon érezni Pesten. És megnyíltak az égi pénzcsapok. Storckot, a régi cimborát Dárdai Pál hozta tűzközelbe. Számára ez viszontszívesség volt: egykor Storck volt az, aki másodedzőként beajánlotta a Herthánál Dárdait. Dárdainak a frusztrált MLSZ-ben 2015-ben abszolút tekintélye volt. A sajtó kényeztette, a közönség szerette, ő volt az „új stílus”, a racionális magyar minimumfutball kieszelője. Abból a felismerésből indult ki, hogy futballozni a magyar játékos nem tud. Fölösleges is erőltetni. Legyen bárki az ellenfél (Finnországtól Feröerig), tapadunk, futunk, rombolunk, szorgalmasak és unalmasak vagyunk, de ha kibírjuk hetvenöt percig, a végén még gólt is találhatunk. És ez néhányszor be is jött Dárdainak. Játékoskorában ezt játszotta, edzőként is ezt gyakorolja a Hertha kék-fehér színeiben. Ez a kiesés ellen küzdő középcsapatok elterjedt stílusa a Bundesligában. A válogatottban persze nem lehet csak túlélésre játszani, néha meccset is kell nyerni. Ráadásul a szurkolótábor (ha még van ilyen) fixa ideája a „magyaros” futball. A tragédia az, hogy ma már senki nem tudja, mi az.

Storck futballvándorként, örökös Bundesliga-másodedzőként („asszisztensként”) Kazahsztán irányából érkezett. Almatiban szövetségi kapitányként nem örülhetett sok sikernek. A Storck-csapat tizennégy meccsből három győzelemig, tizenegy vereségig jutott, a tizenkét rúgott és harmincöt kapott gól még Nurszultan Nazarbajev idegeinek is sok volt. Storckot a futballpublicisták sámánelhivatottságú kapitánynak tartják. Olyan kiszámíthatatlan szakvezetőnek, aki kedveli a kockázatot, „szűz kéz nyer” alapon tizenkilencre húz lapot. A hazai hatalmi viszonyokról Dárdai okosíthatta ki. Tudta, hogy a miniszterelnök fölöttébb kedveli az akadémiákat és az akadémistákat. Így került a csapatba az oslói pótselejtezőn az ismeretlen, kissé darabos Kleinheisler (valaha Felcsút) vagy Budapesten Priskin. A pótselejtezőkön ők rúgták a gólokat. „Na ugye”, mondta erre Orbán Viktor, és a megjegyzés Storckot egy csapásra varázslóvá avatta, egy idő után már ő is nagy edzőnek gondolta magát. Storck elegáns jelenség, komoly, elmélyült, udvarias és kulturált. A magyar viszonyokat sokáig nem bírálta, az épülő (üres) stadionokat megcsodálta, „a kedvező tárgyi feltételekről” elismerően nyilatkozott.

Született optimista. Ez akkor bizonyosodott be, amikor a vb-selejtezők sorsolása után csak ő nem látta, hogy a helyzetünk reménytelen. Pedig nem volt ez halálcsoport, két futballcsapat (Svájc és Portugália) mellett négy abszolút resztli (Magyarország, Lettország, Andorra és a Feröer-szigetek). Csak a harmadik helyre lehetett esélyünk. Amikor kezdésként elszórtunk két pontot a Feröer-szigeteken, Storck azzal nyugtatta a szurkolókat, hogy „hosszú még ez az út, sok minden előfordul”. A kapitány persze előre látta a szomorú jövőt, csak igyekezett eltitkolni. Új tehetségeket próbált beépíteni, akiket aztán rövid úton ki is dobott. Mániákusan kereste a Priskineket, Kleinheislereket. A sors iróniája, hogy míg Storck Kazahsztán felől érkezett, csodafegyvere, Kleinheisler László Kazahsztán környékén tűnt el. Nemhogy a Bundesligába, az NB I-be sem fért be. A futball igazságos játék.

Mit kéne tenni?

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a válogatottnál az őszinte szó az első. Ki kell mondani, jelenlegi helyzetünkben a vb csoportkörébe való bejutási célok irreálisak. Az Eb-csoportkör viszont nem bravúr, hanem kötelező, pláne, hogy az Eb egyik házigazdái vagyunk. Ami a gazdálkodást illeti, az államnak, amely a pénzt osztja, ki kell tűzni a reális célokat, és azokat vaskézzel számon kérni. Hogy az MLSZ-en vagy a sportállamtitkárságon keresztül teszi, mindegy. Az államnak, amíg ő adja a pénzt, úgy kell irányítani a profi sportot, mint egy tulajdonos teszi a gazdasági vállalkozásával. 

A teljesítményt azonnal értékelni kell, és véget vetni annak, hogy a miénk következmények nélküli ország. Reális alapokon álló és nem légvárat építő, egységes sport és fejlesztési programot kell szerkeszteni. A szakmailag eredménytelen akadémiai rendszert át kell szervezni, és a klubirányítású, de államilag fizetett akadémiai modell helyett négy-hat, területi elv szerint működő MLSZ-akadémiát kell kiépíteni francia mintára. A klubfutball helyett a válogatottól lehet és kell eredményt várni. Ennek feltétele a tudományos alapon nyugvó játékoskiválasztás. Tizennyolc-húsz éves korban pedig irány külföld, a globális sportpiac, horvát, román, szerb, cseh, belga, portugál és dán minta szerint.

Valójában Andorrában érkezett el a vég Storck számára. (Na ugye, 168 Óra, 2017. 25. szám) Az összeomlás azért volt brutális, mert előző nyáron megjártuk a francia riviérát, az Eb szivárványos világát. A „defetista” jóslatokra a szurkolóhad nem figyelt oda. Hiába mondták öreg futballrókák, mint például Nagy László sokszoros válogatott: „Jól beszél ez az ember, de mi ez? Se játékunk, se taktikánk.” Storck a maga műfajában zseni volt: úgy vezette végig a menetet a keresztútig, mint egy bálkirály. Ugyanakkor szívósan dolgozott. Edzőket hozott és váltott le, adatbázisokat tanulmányozott, felmért, értekezett, edzésterveket szerkesztett. Az andorrai nagyhalált pedig profi módon kezelte. Látszott rajta, hogy gondolatban leszámolt önmagával, leadta ebédjegyét, szerelését. Az járhatott a fejében, melyik terminálról indul Ferihegyről Stuttgartba az első gép. „Egy ilyen mérkőzés után nehéz megszólalni – mondta. – Vállalni kell a felelősséget, és én leszek az első, aki ezt megteszi.” Ám hogy ez alatt mit értett, nem világos. A lemondás szó egyszer sem hagyta el a száját. Miért távozott volna önként, ha maga az elnök marasztalta? Ebben a csuporban maradt még pár kanálnyi méz.

Viszont Andorra után az is gyanút fogott, aki addig bizakodott. Már csak néhány Storck-alakítás volt hátra. A portugálok elleni sétálós vereség felkorbácsolta a nemzeti büszkeséget. Storck ezt félreérthette, mert ekkor szórta legjobb sziporkáit. „Biztos vagyok benne, hogy a csapat meg fogja állni a helyét Bázelben is. Mi számtalanszor megmutattuk a világnak, hogy (…) fel tudjuk venni a versenyt a legjobbakkal is”, mondta, aminek tragikus ellenpontja lett szegény Gulácsi kapus hasra esős gólja. A búcsún aztán elvétette a lépést. A Feröer-szigetek elleni depressziós meccsen (21 000 néző, ezerforintos egységjegy) már a közönséggel is összeveszett. A szurkolók a csapat ellen fordultak – panaszkodott. És hogy ő még ilyet nem látott.

A mesterrel együtt távozik egy stílus is: selyemsál, puha kesztyű, diszkrét mosoly, zselés haj, jó fellépés. Mintha a legendás Felix Krull éledt volna újra (Thomas Mann), akitől a mohó hölgykar epedve várja, hogy verje őket át.

– Túl sok pénz volt Storckban. Túl sok öncsalás. Csányi sem tudott már kiszállni – mondja a magyar sportújságírás nesztora.

A Storck-sikerek titka persze nem az edző lefegyverző modorában, hanem inkább a versenykiírásban keresendő. Európában 54 ország van, ahol labdarúgást is játszanak, 24 jutott ki Franciaországba.

– Miféle verseny az, amelyben csaknem minden második induló nyer? – kérdezi Muszbek Mihály sportközgazdász. – Ez nem olyan rosta, amelyen nehéz lenne átjutni.

Ennél tovább is mehetünk. Ha az elmúlt negyven évben valamennyi tornán ilyen népes mezőnyt fogadtak volna, a megszerzett pontszámok alapján hat-nyolc csapatunk is Eb-résztvevő lett volna. A storcki diadal azért is kérdőjeles, a vb-selejtezők kudarca azért döbbenetes, mert 2011 óta alapvetően megváltoztak az anyagi feltételek. Az elmúlt években százmilliárdok áramlottak a magyar fociba. Ebben persze minden benne van: infrastruktúra, műfüves pálya, futballakadémia, ösztöndíj, rúgófal, kollégium és végtelen számú stadion. Nyílt állami pénz és titokzatos tao. A kluboknak címzett apanázs és szövetségi számlára érkező infrastrukturális támogatás. A végösszeg közelít az 500 milliárdhoz, és még csak most jön a java, hamarosan felépül a Puskás stadion 180 milliárdból. A labdarúgás több pénzt kapott 2011 óta, mint a megelőző húsz év szövetségei együttvéve.

Az MLSZ költségvetése – ahogy az Csányi Sándortól elvárható – önmagában rendben lenne. A dolog annyiban torzul, hogy a szövetség tavalyi bevételéből (36 milliárd) 20 milliárdot meghaladó összeg állami forrás. Ebből a 20 milliárdból hétmilliárd a klubokhoz szivárog át, javítva pénzügyi mérlegüket. A szövetség önképe is fura. Csányi, hogy konzekvens maradjon, az elmúlt éveket az MLSZ legkreatívabb korszakának mondja. Megjártuk Franciaországot, az utánpótlás sikeres – példálózik az elnök.

Szereposztás

Kikből áll az MLSZ elnöksége, amely néma szfi nxként tornyosul a labdarúgás fölé és temérdek közpénz elköltéséről dönthet?

– Csányi Sándor az MLSZ-elnökséget több visszautasított felkérés után 2011-ben vette át. A kérés elől a NER-ben nehéz lett volna kitérni. Csányi küldetéstudatával viszont nehezen fér össze a labdarúgás sikertelensége.

– Balogh Gabriella a „fontos ember” Csányi mellett. Az elnök az OTP-től hozta el. Neve számos cég igazgatótanácsában felbukkan.

– Bánki Erik országgyűlési képviselő (Fidesz) 2011 óta tagja a testületnek. Orbán szeme és füle. Csak remélni lehet, hogy a befolyó pénzek (Bánki halhatatlan bon mot-ja szerint) nem veszítik el közpénz jellegüket.

– Dankó Béla a testület „rendes embere”, az amatőr szekció képviselője.

– Garancsi István a Videoton tulajdonosa, építési vállalkozó, a székesfehérvári VIP-páholy házigazdája. Cégei számos stadion építésében vettek részt.

– Anthony Radev a testület ismeretlen fi gurája. Vállalati tanácsadó, pénzügyi tótumfaktum, Orbánnal ultizik, Csányi barátja. Kettős állampolgár. Részben bolgár, aki otthon van mindenütt a nagyvilágban.

– Berzi Sándor korábban az MLSZ főtitkára volt. Már 1989-ben is a testületben dolgozott. Konfliktuskerülő alkat. Mindig övé a leggyorsabb igen szavazat.

– Török Gábor politológus. A női szakág útvesztőin át jutott a csúcsra. Nem tudni, mi vitte oda, és azt sem, pontosan mit keres ott.

– Nyilasi Tibor válogatott labdarúgó, a Fradi vezéregyénisége, két világbajnokságon vett részt. Nyilasi talán azért került a testületbe, hogy valaki a futballt is képviselje.

A valóság ennél sorvasztóbb. Az első fecske, a Sándor Károly Akadémia tizenöt éves, első nemzedéke lassan kiöregszik. Tizenöt év alatt nem termelt egyetlen nemzetközi klasszist sem. A Felcsút – mint a miniszterelnök állította – „akadémista kiscsapat”. Ehhez képest egyetlen akadémista sem fér be a jelenlegi NB I-es együttesbe.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint nincs olyan összefüggés, mely szerint arányban áll az eredmény és a befektetett pénz. Legföljebb a klubfutball produkál olyat, hogy egy olajsejk vesz egy csapatot, vásárol tizenöt játékost, és egy év múlva ők az angol bajnokok.

Az élet Storck után is megy tovább, de a légvárak megint összedőltek. Mit mondhat most az újabb kapitány (átmenetileg Szélesi Zoltán), ha a válogatott öltözőjébe lép? Hogy őrizzük meg az eredményeket? Várjuk az új selejtezőket? Hogy nem veszett el semmi? Andorra után nehéz lesz lejjebb menni. De nem elképzelhetetlen. A FIFA-ranglistán az 53. helyre lavírozta Storck a válogatottat.

– Bárki lesz is a végleges kapitány, nyilván kamuzni fog – mondják nyilatkozóink. – Olyasmit, hogy célunk a bejutás, a feltételek adottak, lesz magyar feltámadás.

Pedig az öncsalásnál nincs pusztítóbb. A labdarúgás a legigazságosabb sport. Persze mondhatná azt is a kapitány, amit Roberto Mancini mondott játékosainak az öltözőben, mikor a Lazio csődbe ment, és végképp elfogyott a pénz.

– Most kimegyünk, és játszani fogunk. Van csukánk, van csapatunk. A taktikáról annyit mondok: élvezzétek a játékot. Mert újra gyerekek vagyunk.

Leekns az új kapitány

A belga Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja. Leekens 2016-tól algériai szövetségi kapitány volt, előtte Tunéziát, kétszer, 2010-2012 és 1997-1998 között pedig a belga nemzeti tizenegyet irányította. Ami a klubokat illeti, edzette az Anderlecht, az FC Bruges, a Trabzonspor és a Gent csapat. A Cercle Bruges-zsel Belga Kupát (1985), az FC Bruges-zsel belga bajnokságot (1990) és Belga Kupát (1991) nyert.