Mind birkák vagyunk – Életjeleket kerestünk az isten háta mögött
„A politikusokat csak a pénz és a hatalom érdekli. Most az ikszért kinyalják a seggünket, de utána leszarnak minket, mert mi, emberek nem számítunk. Addig dolgoztatnak minket, míg megdöglünk. Mindent negyvenhatszor ellopnak, mi mindenképpen veszítünk. Itt csak kiválasztott polihisztorok és strómanok érvényesülhetnek. Mi beikszeljük őket, ők meg kiikszelnek minket. Jelenleg nincs olyan párt, akire szívesen rábíznám az ország vezetését. Itt minden arról szól, hogy ki a legnagyobb geci, undorító, amit művelnek, olyan, mint egy rossz pornó. Szegény Magyarország! Hatszáz éve szívunk. Mi itt, Istenmezején, a halál fasza után egy méterrel nem számítunk, és ez a vidék legnagyobb részére igaz.”
– Tudom, hogy indulatos szöveg, de én ilyen vagyok. Ami a szívemen, a számon. Ha még egyszer megkérdeznének, pont ugyanígy fogalmaznék – mondja Nagy-Szú Péter, Istenmezeje polgármestere. A fenti idézet tőle származik, a Kékes Online-nak nyilatkozta még a választások előtt. A regionális portál körkérdést intézett a gyöngyösi választókerületben található települések vezetőihez: hogyan értékelik az elmúlt négy évet, és melyik képviselőjelölttel képzelik el a jövőt? A pártkötődésű polgármesterek érthetően saját pártjuk jelöltjét favorizálták, a függetlenek döntő többsége viszont a 2010 óta regnáló Horváth László fideszes képviselő támogatására buzdított. A hozsannázó kórusból mondandójával és stílusával is kibuktak Nagy-Szú szavai. Meglátogattuk a renitens polgármester faluját.
Pétervására után elromlik az út, egyre több a kátyú. Kisebb a tempó, jut idő gyönyörködni a tájban. Eleink nem tévedtek, amikor nevet adtak a Tarna-menti településnek. Közel a zöld robbanás, a dombok északi felén ugyan még barnák az erdők, de egyre nagyobb foltokban támad a tavasz. Istenmezejét már be is vette, alaposan megnőtt a fű. A focipályán épp nyírják. Közmunkások. Az óvoda udvarán is dolgoznak négyen, fát aprítanak, már a jövő évi tüzelő készül.
– Dodi, hozd már ide az iskolakulcsot! – int Nagy-Szú Péter.
Dodi hozza. Ötvenes, szikár munkásember. Azért van nála a kulcs, mert a szomszédos iskolaépület ma leginkább logisztikai bázis. Gyerek helyett építőanyagokkal van tele, itt raktározzák a polgármesteri hivatal felújításához beszerzett dolgokat. Meg egy csomó mást is, tele vannak a tantermek, a folyosók. A kétszintes iskola a kilencvenes években épült, büszkék is voltak rá a helyiek. Azt hitték, ez lesz a jövő záloga. Aztán apadni kezdett a létszám. A mostani az első tanév, hogy alsós osztály sem indult, a gyerekek Pétervásárára járnak át. Bemegyünk az egyik osztályterembe. A sarokban a karácsonyi díszkivilágítás füzérei pihennek, középen az egykori mozi jellegzetes faszékei állnak, a földön egymásra hányva régi taneszközök, köztük egy hatalmas földgömb. Hideg van, és sötét. Odakint tombol a tavasz.
– Főnök, akkor szombaton nem kell jönni? – érdeklődik Dodi a polgármesternél.
– Már mondtam, nem? Ezt a szombati munkanapot majd nyáron dolgozzátok le. Most nincs meló, akkor meg majd locsolni kell a kertet – mondja a főnök. Biztosan említette már korábban is a szombatot, de inkább még egyszer rákérdez az ember. A polgármester szigorú, nem jó vele ujjat húzni. Keményen fogja a harminc közmunkást, akik mindent megcsinálnak, amire csak szükség lehet. A településnek van hat saját kertje, amit ott termelnek, olcsón eladják a falubelieknek, de jut a zöldségből, a fűszernövényből az önkormányzati konyhára is, ahol 160 adagot főznek naponta. 620 forint a kétfogásos ebéd, a kisnyugdíjasoknak kedvezménnyel csak 300. Muszáj naponta ellenőrizni a közmunkásokat, mondja a faluvezető. Jó emberek, de a pénztelenség, a kilátástalanság meggyengítette őket. Más munkahely nincs a környéken, de ha lenne, akkor sem vennék fel őket. Ha most kihozná a szondát, hazaküldhetné a fél brigádot. Aki igazán munkaképes, eljár Egerbe, Salgótarjánba vagy Pestre, ami azt jelenti, hogy alig van itthon. Húszan dolgozhatnak külföldön, jórészt fiatalok, őket aligha látják többé Istenmezején.
És mi lesz az iskolaépülettel, megmarad örök raktárnak? – kérdezzük a főnöktől.
– Ahol nincs fiatal, ott nem kell iskola. Nálunk az 1440 lakos fele hatvan év fölötti. Pályázni fogunk, és átalakítjuk az épületet idősek otthonává.
A polgármester sorolja a szikár tényeket. Egykor 2200-an laktak itt, minden héten született egy gyerek, ma évente öt-tíz család gyarapodik utóddal. Idén házasságcunami lesz, három fiatal pár kel majd egybe, ami jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy tavaly és tavalyelőtt csupán egy-egy lakodalom volt a faluban. Egy keresztelőre általában három-négy temetés jut, de az elmúlt év különösen tragikusan alakult, több mint ötvenen haltak meg. Ennek ellenére Istenmezeje nem tűnik halott falunak, láthatóan zajlik az élet.
– Ez élet? Akkor mit mondtak volna arra, ami negyven éve volt itt? Látnak egyetlen gyereket is az utcán? Hova lettek? Mi egész nap fociztunk, versenyt másztunk a Sziklára, kunyhót építettünk az erdőn. A mai gyerekek ki se dugják az orrukat, egész nap odabent számítógépeznek. Fogalmuk sincs róla, mitől jó falusi gyereknek lenni.
Figyeljük a polgármestert, nem alszik meg a tej a szájában, az biztos. Bárkit megállítunk, azt mondja róla, hogy rengeteget dolgozik, folyton ötletel, egész nap járja a falut, mindig meg lehet állítani, bármit kérnek tőle, igyekszik segíteni. A helyiek persze hallottak róla, mit nyilatkozott a regionális portálnak, de nem lepődtek meg. Még a stíluson sem.
– A két leggyakoribb szó, amit használok: az elnézést meg a köszönöm. Mindenkinek a szemébe mondom a véleményem, így aztán sokszor megbántom az embereket. Ilyenkor jön a bocsánatkérés.
Nagy-Szú Péter nyilatkozatát többféleképpen lehet értelmezni, de úgy biztosan nem, hogy arra buzdította volna a helyieket, szavazzanak a Fideszre. Ehhez képest Horváth László Istenmezején sokat javított a négy évvel ezelőtti eredményén. Akkor simán kikapott Vona Gábortól (357-275 arányban), most pontosan egyformán szerepeltek (353-353 voksot kaptak), ami azt jelenti, a kormánypárt visszaerősítette a pozícióit. Pedig Istenmezeje soha nem volt Fidesz-fészek. Az egykori bányászfalu sokáig balra szavazott, igaz, már vagy tíz éve nem láttak erre élő szocialistát. Az Orbán-párt Őszöd után csak átmenetileg tudott előretörni, 2010 után ugyanis a község jobbikos fellegvár lett. Ebben Nagy-Szú Péternek volt meghatározó szerepe, aki ugyan függetlenként indult 2014-ben a polgármesteri székért, de közben létrehozta Istenmezején a Jobbik-alapszervezetet. Egytucatnyian lehettek, aztán szép lassan elfogytak, egy éve fel is számolták a sejtet. A polgármester azt mondja, csalódott a pártokban (Vona Gáborban is), nem érdekli többé a pártpolitika, csak a faluja sorsa.
– Egyáltalán nem lepett meg, hogy az istenmezejei nyugdíjasok többsége a Fideszre szavazott – mondja Nagy-Szú Péter. – Félnek a migránsoktól, ezt naponta elmondják nekem. Kaptak élelmiszercsomagot egy kormányközeli civil szervezettől, örültek az Erzsébet-utalványnak meg a 12 ezer forintos gázszámlacsökkentésnek is. De ne gondolja, hogy mindenkire a kormánypropaganda hatott. Az emberek többségének nincs is saját véleménye, azt figyeli, mint mond a másik. Saját fülemmel hallottam, ahogy az idős nénikék a szavazás napján egymástól kérdezgették: te kire szavazol? Hát én a Fideszre. Igen? Akkor én is. Így megy ez.
Amióta megjelent az interneten Nagy-Szú Péter markáns véleménye, még egyetlen polgármester kollégája sem reagált. Nem hívták, nem SMS-eztek, nem írtak rá a Facebookon. Pedig a nyilatkozat nagy karriert futott be a médiában.
– Félnek. Azt hiszik, ha odadörgölőznek a fideszes képviselőhöz, több jut majd a falujuknak. Ha viszont kinyitják a szájukat, odafönt elzárják a pénzcsapot.
– És ha igazuk van?
– De hát ez nem jóindulat kérdése. Nem múlhat egy kormánypárti politikus kegyén, hogy felújítják-e Istenmezején a ravatalozót, rendbe teszik-e a főutcát, felállítják-e az első világháborús emlékművet vagy megépül-e a záportározó. Ezt a listát adtam át a kampány idején Horváth Lászlónak, hogy a következő négy évben segítse ezeket a fejlesztéseket. Nem fogadom el, hogy a falumat büntessék meg azért, ha kimondom a véleményemet. Ha a képviselő azért nem segít, mert nem vagyok hajlandó ajnározni, azzal azt bizonyítja, nem túloztam a Kékes Online-nak. De mi vagyunk a hibásak, ha ezt hagyjuk. Akkor mind birkák vagyunk.
Furcsa, de a helyiek nem tartanak kormánypárti bosszútól. Szerintük a környéken mindenki ismeri a polgármesterüket, beárazták már, többet eltűrnek tőle, mint más faluvezetőtől. Amúgy sem a fejlesztések elmaradásától tartanak.
– És ha nem újítják föl a ravatalozót, akkor nem mennek el a fiatalok? Munkahely is jár az emlékmű mellé? – kérdezi egy negyven körüli férfi, és már ki is fordul a Falusi kocsmából. Így hívják a legöregebb söntést a faluban. Egyetlen vendég marad bent velünk. Egyik kezével rátámaszkodik a csocsóasztalra, másikban egy üveg Rákóczi sört tart, pocakján megfeszül a póló. Kezét nyújtja: Fodor Barnabás. Az órát mutatja a falon:
– Fél három van. Tudja, hogy nézett ki ilyenkor ez a hely negyven évvel ezelőtt? Egy gombostűt sem lehetett leejteni. Megjött a bányából a három munkásbusz, beözönlöttek ide a népek.
Elrévedünk, csöndben bámuljuk a pepitakockás kőpadlót. Korabeli, szinte látni rajta a bányászbakancsok nyomát. Egy szappanopera főcímzenéjére riadunk fel, most látjuk, hogy a Dunára van állítva a kocsmatévé.
– Általában ez megy, nem szoktuk kapcsolgatni – mondja Eszter, a pultoslány. Ő főleg hétvégenként dolgozik, hétközben csak akkor ugrik be, ha megengedi az órarendje. Idén végez az egri Eszterházyn, közgazdász lesz. Hazajön? – kérdezzük.
– Ide? – Nem is mond többet, az arckifejezése egy hosszú értekezés. Fodor Barnabás szavakba is önti, amit gondol:
– Az én lányom is oda jár, ahova az Eszter. Barátnők. De ő már évekkel ezelőtt beköltözött Egerbe, van munkája is az egyetem mellett. Én meg sem kérdeztem tőle, hogy visszajön-e. Minek?
Asszonyok ülnek a buszmegálló árnyékában. Nem a buszra várnak, hanem a húsboltra. Meg is érkezik a mozgóárus Arlóról, mint minden csütörtök délután. Mire felnyitja a hűtőkocsi oldalát, már vagy tizenöten várakoznak, jórészt hatvan fölöttiek.
– Frissebb is meg olcsóbb is, mint a bolti hús – mondja az egyik asszony. A férje, aki elkísérte, odatartja az arcát a napnak.
– Néha még meleg a tepertő, amikor ideér – mondja átszellemülten.
Megpróbálom átterelni a szót a polgármesterre és az elhíresült nyilatkozatára, de a férfi csak mosolyog. Hagyjuk már a politikát. Befut a postás, ő is húsért jött. Még nem végzett, nála van a táskája. Kérdezem, mit olvasnak Istenmezején az emberek. Ő arról nem beszélhet. Semmiről sem nyilatkozhat. Az egyik sorbanálló lecsap rá, vesz egy Meglepetést. Most akciós. Miket olvas? – kérdezem tőle. Már csak női magazinokat meg rejtvényújságokat. A Népújságot, vagy hogy is hívják, ja, Heves Megyei Hírlapot már rég lemondta. És mit hallgat? Hát, ritkán kapcsolja be a rádiót, akkor is inkább csak a Dankót hallgatja. A tévé folyton megy, RTL, TV2, Duna. De a híradókat nem nézi, úgyis mindenki hazudik. Jól mondta a polgármester.
Sűrű füst gomolyog az egyik kertből. Gazt égetnek. Nem lehet akármikor, helyi rendelet írja elő, hogy csak kedden és csütörtökön szabad. A szigorú polgármester nyilván lecsap, ha máskor lát füstöt.
– Dehogyis! Emiatt sosem szólok. Szeretem a rendet, de nem piszkálom fölöslegesen az embereket. Ez egy falu, ne csináljunk belőle várost – mondja Nagy-Szú Péter. Elköszön, ellenőriznie kell, mire jutottak ma a közmunkások.
Délután van, tűz a nap. Hazafelé a határ zöldebbnek tűnik, mint reggel. Vagy csak a fény játszik. A kátyúk ugyanolyanok.
