Miért Magyarország?

Sok gyermek tanul Jeruzsálemben magyarul?

– Még nem. Pedig jó volna, ha legalább az egyetemeken több magyar szakos lenne. Sajnos a harmadik generációt már szinte képtelenség rávenni, hogy tanulja meg annak az országnak a nyelvét, ahonnan a nagyszülők elszármaztak. Tehát az edelényi polgármester nyelvtanulási ötletét jó lenne megvalósítani, csak éppen nem avégett, amit ő hisz. Vagy csak állít.

Ön szerint vajon miért jutott Molnár Oszkár eszébe, hogy Magyarországot el akarják foglalni a zsidók? Miközben a trendek inkább azt mutatják, hogy sok magyar fiatal Izraelben próbál szerencsét.

– Nem kellett hozzá nagy fantázia! A zsidó honfoglalás elmélete jól bevált 19. századi toposz. Vándormotívum, amelynek akkoriban még valóságmagva is volt. A kiegyezés után Magyarország befogadó állam volt, a betelepülő zsidóknak jogegyenlőséget biztosított. Így Galíciából, Lengyelországból tényleg sokan jöttek. Az antiszemiták akkor kezdték azzal riogatni az embereket, hogy a zsidók majd elfoglalják előlük az országot. Csurka óta Magyarországon divat a régi, jól bevált receptek alkalmazása. A 19. századból való Molnár Oszkár másik fantáziaképe is: a zsidók a nagytőke segítségével akarják megszerezni az országot. A 19–20. század fordulóján az antiszemiták szemében a zsidó vagy kapitalista volt, vagy forradalmár. Harmadik eset kizárva.

Kétségtelen, hogy 1919-ben és az ötvenes évek első felében is sok zsidó volt a kommunista vezetők között.

– Tudjuk, hogy a zsidó értelmiségiek körében népszerű volt a kommunista elmélet, hiszen az emancipáció könnyű útját ígérte. Számos feljegyzés van viszont arról, hogy Kun Béláék és Rákosiék – már csak kompenzálásból is – kegyetlenebbül bántak a zsidó középosztállyal, mint a többiekkel. És az is tény, hogy az ötvenes évek második felétől a zsidó vezetők száma az egész szovjet blokkban gyorsan csökkent, mutatóba is alig maradt belőlük. Moszkva alig leplezett antiszemitizmusához alkalmazkodott az egész zóna. De mindez unalomig ismert. Ami viszont Molnár Oszkár esetében alighanem a legérdekesebb: ő a Fidesz politikusa. Ez a párt eddig egy lépés távolságot megtartott a szélsőségesektől – ha nem is bánta, hogy nehéz perceket okoztak az úgynevezett szoclib oldalnak, és olyankor nem bizonyult lojális ellenzéknek a szó nyugati értelmében.

Mindebben talán nincs is különleges, hiszen a gazdasági válság közepette egész Európában megfigyelhető a jobbratolódás.

– Abban, ami Magyarországon zajlik, igenis vannak különlegességek. Téves például a tömegmédiának az az önigazoló tétele, hogy mindez egy összeurópai „jobbra át” része. Az igazság az, hogy Magyarország a kommunista rendszer bukása óta a legmélyebb válságát éli, és ennek sem hevességére, sem természetére nem ad magyarázatot a világgazdasági válság. Vegyünk egy példát. Sokan a Nagy-Románia Pártot a Jobbik analógiájaként emlegetik. Tévednek. Vadim Tudor pártja manapság nem a gyűlöletkeltésre építi politikáját, bár kétségkívül rasszista erő. Viszont nem randalírozik az utcán, hanem demagóg-populista módon a szociális feszültségekre épít, és unióellenes jelszavakat hangoztat. Ezek révén jutott be az Európai Parlamentbe, miután kihullott a bukaresti törvényhozásból 2008-ban. Általában is: a jobboldal előretörése másutt elsősorban az euroszkeptikus demagógiát jelenti. Magyarország azonban a szomszédos országok közül „kitűnik” az idegengyűlölet, a cigányellenesség és az antiszemitizmus révén, a fasiszta múlt és szimbólumai iránti nosztalgiával. Más posztkommunista országokban példátlan az a jogi bújócska, amit a már betiltott, de továbbra is működő Magyar Gárda folytat az igazságszolgáltatás intézményeivel. Példátlan a romák elleni merényletsorozat. És természetesen az egész világon elképzelhetetlen az, amit a Tettrekész Magyar Rendőrszakszervezet valósított meg, tudniillik hogy a rendfenntartók szövetségre léptek egy gyűlöletkeltő milíciával. Nagy kihívás, hogy megértsük: mi történik Magyarországon, abban az országban, amely 1989-ben az egész világot meglepte a „tárgyalásos forradalom” gyorsaságával és eredményességével. S amely a térségben először még az oktatási rendszerbe is beépítette a vészkorszak tanítását, hozzánk Izraelbe is küld tanárokat tapasztalatcserére. Az egész világ tudja, hogy a kommunista rendszer végének kezdete a magyar forradalom volt 1956-ban. Nehéz megérteni, hogy mi történt az ötvenedik évfordulón, amikor kiderült: létezik az öregeknek és fiataloknak, szegényeknek és gazdagoknak egy olyan „koalíciója” ebben az országban, amely kész átlépni a demokratikus játékszabályokon.

Ez nyilván nem történhetett volna meg, ha nem kapnak biztatást az ellenzéktől – amely elvben persze része a demokratikus intézményrendszernek.

– Lehet. De benne van például az is, hogy a magyar társadalom generációk óta nem dolgozta fel Trianon traumáját. Teljes felelősséggel nem nézett szembe saját szerepével a második világháborúban. A tárgyalásos rendszerváltás hevében nem vonta meg az ellentmondásos Kádár-rendszer mérlegét sem. Abban, ami Magyarországon történt, kétségkívül szerepük van a szólásszabadságról szóló parttalan vitáknak is, amelyek lelassították az igazságszolgáltatás rendszerét. A kommunizmus bukása után a liberális demokrácia erői azt remélték, hogy az új rendszer intézményeinek kiépítése közben szinte maguktól is tisztázódnak a történelem sötét lapjai. Tévedtek.

Mit gondol a Fidesz felelősségéről ebben a folyamatban?

– Nincs kétségem afelől, hogy a Fidesz vezetői tartanak a növekvő szélsőségesség kihívásától. Figyelemre méltó, hogy elítélték a gyűlöletkeltést, ám ellenfeleik szerint késlekedve, vonakodva. Érthető, hiszen a voksokért a Fidesz a Jobbikkal verseng, választói nem bocsátanák meg, ha a szélsőjobb ellen a baloldallal kötne szövetséget.

Vannak, akik attól tartanak, hogy Magyarországon visszatérhet a múlt. Egyetért velük?

– Nem. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni. A közelmúltban írtam egy kis tanulmányt a magyarországi helyzetről, amelynek első vázlatában a weimari Németországgal vontam párhuzamot. Aztán némi gondolkodás után eldobtam ezt a változatot. Nem hiszek ugyanis abban, hogy Magyarországon a szélsőségesek diadalmaskodnának. Erősen bízom abban: a civil társadalom megakadályozza a szélsőségeseket abban, hogy a fizikai erőszak csataterévé változtassák az országot. Erre garancia a többség európai értékrendje. A magyar társadalom előtt azonban nagyobb feladat áll annál, hogy az erőszak ellen jogállami eszközökkel lépjen fel. Szembe kell néznie a cigánykérdés társadalmi gyökereivel, a múlt feldolgozatlan traumáival. Miért Magyarország? Miért éppen itt alakult ki ilyen mély válság? Ezt a kérdést sokszor feltettem magamnak az ország más barátaival együtt. És fontos a válasz. Tudniillik ez az ország évszázadok óta a térség barométereként működik. Itt volt a leghevesebb az 1848-as forradalom. Itt hozták létre Oroszország után az első kommunista rezsimet. Itt alakult ki a második világháború legszélsőségesebb jobboldali diktatúrája, a rövid életű nyilashatalom. De Magyarország lett az előfutára a kommunista rezsimek felszámolásának az 1956-os forradalom révén, és a magyarok vágták át a vasfüggönyt is. Mit mutat most a barométer? Vajon Magyarország megint európai trendfordulót jelez?