Miért kell becsapni magunkat?
Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel láttam a 168 Óra online kiadásában október 5-én azt a cikket, amely a PÖCS-ről és a töriatlaszokról szólt.
A PÖCS-témáról igen sokat lehet manapság hallani, talán épp a figyelemkeltő mozaikszó miatt. Bár a megközelítés így ironikus felhangot kap, a téma nagyon is komoly. A pedagógusok önellenőrzési ötletével ugyanis megvalósulni látszik a 60-as éveket idéző rendszer, amelynek egyik legnagyobb ellenzője korábban éppen Orbán Viktor volt.
A cikk másik témája (a töriatlaszok, és ezt tovább gondolva maga a tankönyvhelyzet) kevésbé bulváros, talán emiatt foglalkozik vele kevesebbet a média. Sőt, sokan valószínűleg nem is értik, mi a baj a szűkített tankönyvlistával és a várható „egy tankönyves modellel”. Elterjedt vélemény ugyanis, hogy „az én időmben is csak egy tankönyv volt, és mégis felnőttem„.
Talán nem mindenki érti és érzi át ennek a problémának a súlyát. Jómagam és számos kollégám azonban nagyon el vagyunk keseredve. Várhatóan már jövő év szeptemberétől kizárólag az állam által készíttetett könyveket kaphatják meg az iskolák, annak ellenére, hogy léteznek remek alternatív kiadványok is. Ami történik: a selejtet megtartjuk, a jót eldobjuk (amivel persze nem azt mondom, hogy a régebbi tankönyvek tökéletesek és hibátlanok lettek volna).
Vannak, akik mind a mai napig nem akarják elhinni: jogszabályok, központi rendelkezések tiltják meg bizonyos nem állami könyvek megrendelését.
Pedagógiai, szakmai érvekkel nem lehet alátámasztani az ”egyetlen tankönyv„ elvet. A Köznevelési Államtitkárság többek közt arra hivatkozik, hogy egyetlen tantervhez elég egy tankönyv is. Ez az érv elfogadhatatlan, ugyanis nem lehet mindenkit minden tantárgyból ugyanazokkal a módszerekkel eljuttatni a célig.
Az államtitkárság farkasvaksága ellenére a pedagógusok tökéletesen tudják, melyik az a tantárgyankénti 4-5 kiadvány, amely a leginkább megfelel a munkájukhoz. Ráadásul korábban is csak az államilag jóváhagyott könyvek kerülhettek fel a tankönyvlistára.
A pedagógusok szerint a politikusok is tisztában vannak azzal: az OFI által készült könyvek rosszak, vállalhatatlanok. Azokat mégis ráerőltetik az iskolákra, a tanárokra, a diákokra, miközben az országban kimagasló színvonalú kiadványok is születtek. (Ilyen például az Önök fotóján is látható mozaikos atlasz is.)
Tankönyveket nem lehet hónapok alatt kifejleszteni, legfeljebb összetákolni. Ez történt most is.
Az internetes hírportálokon és fórumokon viszont csak annyi időt szánnak a rossz tankönyveknek, amíg a kipécézett blődséget körberöhöghetik. Az államtitkár szerint pedig ezek csak kiragadott hibák, nem lehet általános következtetéseket levonni. Gyanítható, hogy a választásokra igyekeznek is majd „tökéletesíteni” ezeket a kiadványokat. Addig viszont ezek a fércművek sok diák és tanár mindennapjai keserítik meg.
Belehalni senki sem fog az OFI-s könyvekbe, ám minden jó érzésű szülő a legjobbat szeretné a gyerekének. Ezért otthonra megveszik a nem állami könyveket a gyereknek, ám ezzel csak plusz kiadásokba verik magukat.
De miért kell becsapni magunkat? Az állam az ingyenességgel és az olcsósággal hülyíti a népet, de hol a takarékosság, amikor duplán fizetünk? Miért nem azt harcoljuk ki, hogy a szakmailag jobbnak tartott könyvet használhassuk?
Ráadásul, ha megnézzük a tankönyvlistát, kiderül: az állami könyvek nem olcsóbbak. Mennyibe került eddig és mennyibe fog kerülni a tankönyvrendszer öncélú átalakítása és fenntartása? A könyvkiadók befizetett adója és a tankönyv-jóváhagyási díj nem fog hiányozni az állami büdzséből?
Az 1-3. évfolyamos gyerekek ugyebár ingyen kapják a könyveket, és a kormány most fennen hirdeti: 2017-től (készülve a választásokra) ingyenesen kapja a könyveket minden általános iskolás. Ezzel remekül lehet majd kampányolni. Sokan el is hiszik. Csakhogy ezt a rendszert egy idő után nem lesz miből fenntartani. Nem lesz pénz arra, hogy ezeket a könyveket fejlesszék, javítsák, módosítsák. Hogyan lesznek így alkalmasak tanításra, tanulásra? Vagy hagyják teljesen leamortizálódni őket? Amihez az állam hozzányúl, ahová belép, az idővel erre a sorsra jut.
A megoldás csak az lehet, ha minden érintett – a tanárok és szülők – a maga módján és a maga közegében szót emel, tiltakozik a kétségbeejtő helyzet ellen. Fel kell hívni az emberek figyelmét: az utolsó órában vagyunk.
De persze a PÖCS-é az elsőbbség, aztán jöhet az Etikai Kódex, és a tankönyvhelyzeten majd ráérünk utólag keseregni (áprilisban, amikor megjelenik a tankönyvlista). De akkor már tiltakozni sem fogunk tudni.
Tisztelettel:
Katona Tibor
