Mi lett volna, ha...
Az ilyen kezdetű okoskodásoknak a politikában sincs túl sok értelme, most tegyünk mégis egy gondolatkísérletet: mit tennénk most, pár nappal a tapolcai választás után, ha a fideszes kétharmad nem változtatja meg annak idején a választási szabályokat.
Szörnyülködnénk akkor is bizonyosan, de – készülnénk a második fordulóra.
Ide már csak a három igazi jelölt jutna be, a jobbikos, a fideszes, és az MSZP-s.
Eltűnnének a Szepessy Zsolt-féle kamupártok, eltűnnének a ki tudja honnan szalajtott független képviselőjelöltek (ezúton is gratulálunk Turcsán Mihálynak és Galyas Istvánnak, akik a leadott 29.469 szavazatból közösen megszereztek igazságos elosztásban kereken egy tucatot – ez a szűk család és az egyik szomszéd).
Szóval lenne a két hetünk arra, hogy felrázzuk azt a majd' negyvenezer embert, akik otthon maradtak. Lenne két hete Schiffer Andrásnak, hogy végre eldöntse, a demokratikus ellenzékhez tartozik-e, vagy a Fidesz egyik hadteste csupán. Lenne két hete az Együttnek, hogy eldöntse, beáll-e a demokratikus jelölt mögé, vagy továbbra is csak a partvonalról kiabál be. Lenne két hetünk arra, hogy agitáljunk, hogy az írástudók írjanak, a megmondók megmondjanak.
És lenne két hét arra, hogy a Fidesz bebizonyítsa, mennyire eltökélt a szélsőjobbal szemben, és az MSZP-DK párosnak is lenne két hete arra, hogy egy egészséges kompromisszum árán akár visszaléptessék jelöltjüket. (Elég hosszú a fideszes demokrácia-deficit lista, könnyen lehet róla olyan tételt választani, amiért cserében ezt meg lehet lépni).
Lenne tehát két hetünk arra, hogy kitaláljuk, hogy megoldjuk, hogy megvédjük magunkat.
Lenne. Most ülünk és nézünk.
Sokan figyelmeztettek annak idején, hogy az új szisztéma legnagyobb hibája és veszélye, hogy az egyéni körzetekből olyan képviselők is bejuthatnak majd a parlamentbe, akiket az adott körzetben a szavazók akár kétharmada sem támogat.
Tudjuk, a Fidesz magára találta ki ezt a rendszert, de most besült a mutatvány.
Ennek – is – köszönhetjük az első szélsőjobbos képviselőnket.
Ráczkevy Miklós
