Merjünk nyitni

– A villamosmérnök, aki egy világhírű magyar startup alapítója, belekóstol a szociálpszichológiába, most pedig óvodát hoz létre. Komolyan veszi a szlogent: Yes, we can.

– Az óvodáról még korai lenne beszélgetni, egyelőre keressük a gyerekeket. A pozitív hozzáállás szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy jól érezzem magam. Van egy öt- és egy kétéves gyerekem. Nem aszerint élnek, hogy mit nem tudnak megtenni. Azt gondolják, először átalakítják a szüleiket, akik ezentúl már nem fognak sokáig aludni. Ebben elég sikeresek. Úgy születünk, hogy hiszünk abban: képesek vagyunk változtatni a saját életünkön, a környezetünkön. Ez a hozzáállás fiatalon természetes, csak fokozatosan elveszítjük.

– A hősies startup fogalmát önök vezették be. Ilyen egy szervezet, amelynek nem a profit a legfontosabb, hanem az, hogy milyen pozitív hatást képes elérni. Nem túl általános elgondolás idehaza.

– A hősiesség alatt a Hősök tere kezdeményezés nyelvén azt értjük, hogy képesek vagyunk tenni akkor is, ha a környezetünk nem támogat. A Prezi is először mindig azt gondolja végig: miképp teheti jobbá az emberek életét? Másodlagos, hogyan csinálunk belőle pénzt. De ez a felfogás a startupok világában általános.

– PR-nak is jól hangzik.

– Pedig nem csak az. Én magam is szívesebben dolgozom pozitív célokért.

– A Prezi tavaly eljutott a Fehér Házba, a Downing Street 10-be, találkoztak Barrosóval. Itthon bárki, bármilyen oldalról érdeklődött már a tapasztalataikról?

– Klasszikus, nagy egyeztetés nem volt a kormánnyal, és erre talán nincs is szükség, mert annyi helyen elmondjuk, mit gondolunk. Két évvel ezelőtt csatlakoztunk a Nemzeti Innovációs Hivatal Gazella-programjának szakmai zsűrijéhez. Ez arról szól, hogy az állami és az uniós források eljussanak a startupokhoz. Erősíteni akarjuk az átláthatóságot és átadjuk a nemzetközi piacokon szerzett tapasztalatainkat.

– Árvai Péter, a Prezi másik alapítója nemrég arról írt: „Ahhoz, hogy a magyar kultúra, a magyarság a leginkább fejlődjön, ahelyett hogy védenénk és bezárnánk magunkat, az ellenkezőjét kell tennünk: meg kell hívnunk a világot magunkhoz. Másképpen nézve, ha azt akarjuk, hogy több munkahely és jólét legyen Magyarországon, meg kell osszuk ezeket másokkal.” Mi viszont inkább falat húzunk, retorikailag és a valóságban is.

– Ezek a szlogenek a mi munkánkat nem befolyásolják. Engem idehaza leginkább a valódi beszélgetések hiánya zavar. És nemcsak a kormány részéről, hanem általánosan: egymással is nehezen értünk szót.

– A bezárkózás nem csak magyar jelenség, Európa is erre tart.

– Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy nézzem meg Amerika térképét, hol vannak a gazdaságilag fejlett városok. Nem tudom, igaz-e, de szerinte ezek mind kikötővárosok, mert ott cserélődtek ki a legnagyobb tempóban az ötletek. Nyitottság nélkül nincs fejlődés sem egy vállalatnál, sem egy országban. Ne higgyük, hogy Budapest és Közép-Európa bezárkózó. Nem! Ez a térség éppen azért izgalmas, mert kicsit Kelet, kicsit Nyugat, van benne Észak és Dél, itt ütköznek a különböző kultúrák.

– Azért félünk versengéstől, mert elbukhatunk. Így viszont lemaradunk. Patthelyzet. Hogyan lehet feloldani?

– Azt tudom elmondani, hogy a saját félelmeimmel mit kezdek. Például ha visszaemlékszem arra, hogy öt évvel ezelőtt mit gondoltam mondjuk a szülésről, elszörnyedek. Klasszikus technokrata, villamosmérnök módjára elképzeltem: úgy a legjobb, ha felvágjuk, kivesszük, összevarrjuk. Biztos voltam benne, nekem császármetszéssel fog születni a gyerekem. A mai napig hatással van rám az út, ahogy beláttam: ez hülyeség. A feleségem sokat segített ebben, mára pedig azt gondolom, mindenki inkább szüljön úgy, ahogy akar, ahogy biztonságosnak és helyesnek érzi. Mi történt velem? Féltem az ismeretlentől, ezért bezárkóztam. Az első lépés, hogy merjünk nyitni. És fogadjuk el: ahogy lehet hibázni, lehet hülyeséget is gondolni. Az nem te vagy, csak egy gondolat! Ma Magyarországon az, aki kiteszi a kirakatba a gondolatait, joggal fél, hogy mit fog ezért kapni. Ilyen környezetben nehéz változtatni.

– A Prezi és ön csupa olyan kezdeményezéshez adja a nevét, amely arról szól, hogy gyerünk, csináljuk, legyünk nyitottak, felelősek vagyunk egymásért. Vagyis szembemegy a magyar társadalom felfogásával és a mainstream kormányzati ideológiával.

– Ahhoz, hogy higgyünk a meritokráciában, abban, hogy bárki társadalmi pozíciója nem a származásától, hanem a tehetségétől, a teljesítményétől függ, jó példák kellenek. Meg kell tanulni, hogy az életünkért, azért, ami a családokban, az iskolákban, a munkahelyen történik, nemcsak a kormány a felelős, hanem mindenki, ön is. Például arról, hogy a nők milyen helyzetben vannak, tehet ön is, az anyja, az apja, a tanárai. Meg én is, hiszen amikor először hallottam szexista megjegyzést az egyetemen – ahol villamosmérnök-hallgatóként három lány volt mindössze –, nem álltam fel. Ugyanakkor a Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez, amit más cégekkel, a Google-lel és az Espellel indítottunk, több mint nyolcszáz vállalat csatlakozott. Ők mind egyetértenek abban: mindegy, hogy ki vagy, csak a teljesítményed számít.

– És ha azért csatlakoztak, mert trendi?

– Ez is sztereotípia. Nem mindegy, miért tették? Miért kell mindig elemezni, hogy ki mit miért csinál? Kezdjük el azt gondolni, hogy ez a norma, és akkor az is lesz.

– Aki napi 12 órát dolgozik a gyárban váltott műszakban, gyereket nevel, nem lehet annyira nyitott, és legfeljebb a túlélés hőse.

– Tyúk-tojás problémáról beszélünk. Miért élnek egyre többen rosszul? Mert nem működik jól a gazdaság, ami attól javulhat, ha van meritokrácia és nyitottság. Ha segítjük a fiatal vállalkozásokat, a 12 órás műszakban dolgozók jövőjét is támogatjuk, mert több gyár és munkahely lesz. De járunk Bagra, felújítjuk az ott élő cigányok házait is. Viszont soha nem adunk csupán pénzt. Változást akarunk elérni, ezért együttműködünk egy helyi, BAGázs nevű civilszervezettel. Nemcsak a pénz az érték, hanem az, hogy ott vagyunk, dolgozunk, energiát és hitet adunk.

– És a Harmincnapos Hősök tere-kihívásban mit vállalt? A kezdeményezésben résztvevők harminc napon keresztül valami olyasmit tesznek, amit addig nem. Szóba állnak idegenekkel, nyitott szemmel járnak, segítenek a környezetükben.

– Hú, tudtam, hogy ezt a kérdést egyszer meg fogom kapni...

– Ezek szerint nem szállt be.

– Csúnya dolog. Mondjuk azt, hogy támogatom a feleségemet a saját vállalásában. Hibáztam most, elismerem.