Menesztették a kukaholding vezetőit

2018. december 13., 10:05

Szerző:

Előző évi veszteségénél bő kétszer nagyobb, mínusz 3,6 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta 2017-et a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV). Eredménytartaléka mínusz 2,4 milliárdról mínusz 8,3 milliárdra romlott.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a mérleg leadása után szinte a teljes eddigi menedzsementet kirúgták az NHKV-tól

– értesült a 24.hu.

Menesztették többek között Kántor Miklós gazdasági igazgatót és helyettesét, a jogi igazgatót, valamint Ferencz Kornél vezérigazgatói főtanácsadót is, vagyis a 24.hu forrásai szerint Weingartner Balázs, a kukaholding korábbi igazgatósági elnökének embereit (Weingartnert még az NHKV körüli botrányok kirobbanása előtt nevezeték ki innovációs minisztériumában fenntarthatóságért felelős államtitkárnak).

A korábban használt hibás adatok miatt újra kellett számolni a 2016-os jelentésben közzétett veszteséget.

Az új végeredmény 1,7 helyett 5,4 milliárd lett, vagyis a működése első két évében saját kimutatása szerint is több mint 9 milliárdos veszteséget termelt.

Az NHKV akkor kapott országos figyelmet, amikor kiderült, hogy óriási a káosz a vállalatnál, és azt sem lehetett tudni, hogy pontosan mekkora a hiány a cégnél. Ennek ellenére újabb 20 milliárd forintos hitelt vett fel. Októberben a Zöld Híd leállította az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a kukaholdingtól. Ezután a kormány október végén 26,4 milliárd forintot különített el a hulladékszállításhoz. Közölték, hogy rendszerszintű átalakítást nem terveznek a kukaholdingban.

15:04

A MÁV fiatalnak nevezhető Siemens Desiro motorvonatainak 38 százaléka nem közlekedik a karbantartás elmaradása miatt. A MÁV szerint kereskedelmi zavarok vannak a háttérben, Vitézy Dávid szerint viszont Lázár János jóvoltából összeomlott a karbantartás is.