Menesztés

Már senki nem lepődik meg: kormányváltáskor az állami vállalatok vezetői és a közszférában dolgozók nagy része menetrendszerűn megy, az új csapat pedig pontosan érkezik. A most elküldöttek állítják: erre ők is számítottak, számukra az eltávolítás módja volt elfogadhatatlan.

Páriák vagyunk

– A politika mindig megalázott, lehetetlené tett: esketett, vagyonbevallást kért, C típusú átvilágítást végzett. Páriák vagyunk – indulatoskodik Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park nemrég leváltott igazgatója.
Telefonon beszélünk, Salamon ugyanis úgy döntött: Németországba „disszidál”. Indulás előtt érjük utol.

Salamon huszonnyolc évet húzott le a parkban, 1997-től igazgatóként. Idén, a korábbi évektől eltérően, nem kapták meg az előrehozott mezőgazdasági támogatást.

– Rettenetes likviditási gondjaink lettek. Az állam pár millió forintot sem tudott megelőlegezni. A nyilatkozataimat sem nézték jó szemmel, rám pirítottak, hogy titkolnom kellene a bajt. Amikor jött az új kormány, szárnyra kaptak a minisztériumi pletykák egy feketelistáról, amelyen a tíz nemzeti park vezetői közül öten szerepelünk.
Salamon úgy véli: kirúgásukat rég eltervezték.

– A parlament módosította az alkotmányt, amelybe így belekerült, hogy a jó erkölcsbe ütköző jövedelmeket kilencvennyolc százalékban lehet adóztatni. Ennek alapján üres zsebbel lehet utcára tenni bennünket. Aztán a köztisztviselőket varázsütésre átkeresztelték kormánytisztviselőkké. Így több ezer embernek egyoldalúan megváltoztathatták a munkaszerződését, ami jogállamban képtelenség. Meg sem kellett indokolni a kirúgásokat.
Salamon szerint csak egy bökkenő volt. A nemzeti parkokat – mint a minisztérium igazgatási egységeit és önálló jogi személyeket – kifelejtették a törvényből.

– De egy július 27-én meghozott és július 31-én hatályba lépett kormányrendelettel ezen is változtattak. A minisztérium területi szerveként létrehoztak egy közös nemzetipark-szolgálatot, amelyben ily módon már kormánytisztviselők dolgoztak. És tapsikoltak, hogy végre meg lehet szabadulni a parkigazgatóktól. A nép meg örül, hogy kirúgták a sok szemét, korrupt gazembert – magyarázza Salamon.

Kész forgatókönyv

– A mi sztorink lényege nem a leváltás, hanem hogy mindez hogyan és a miért történt – véli egy állami vállalat neve elhallgatását kérő, posztjáról a minap eltávolított vezetője.

Egyetért Salamonnal: a procedúra „kommunikációs célzatú”, előre kitalált forgatókönyv és pontos ütemterv szerint zajlott.

– Azok számára, akik ezt írták és végrehajtották, 2002-ben kezdődött a történet. Akkor a szocialisták kaszálták le kegyetlenül a vezetőgárdát. A jobboldalon maradt a bosszúvágy.

Forrásunk szerint az akció a BKV-botrány és a Hagyó-ügy kirobbanásakor, illetve inkább kirobbantásakor indult. Akkor kezdték az állami vállalatok vezetőinek meghurcolását. S nemcsak azokét, akik erre alaposan rászolgáltak.

– Sorra buktak ki az ügyek. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mindez egy politikai csata eszköze. Az állami vállalatoknál évek óta zajlottak visszaélések, nem igaz, hogy a felügyelettel megbízott személyek nagy hirtelen szereztek róluk tudomást.
Hogy a felettébb kellemetlen helyzetet elkenjék, a szocialisták rendeletet hoztak, miszerint nyilvánosságra kell hozni az állami vezetők juttatásait.

– A gyerekem azzal jött haza az iskolából, hogy az osztálytársai kikeresték a neten, mennyi pénzt viszek haza. A szülővárosomból többen felhívtak, irigykedtek vagy gratuláltak a fizetésemhez. Odadobtak minket a népharag elé, hogy így csillapítsák a szocikhoz kötődő gennyes történetet. Követelték, hogy ajánljuk fel a fizetésünket, a prémiumunkat erdőtelepítésre, a válság áldozatainak javára. Az egész tárgyalási mód olyan volt, mintha az állami vállalatok élén csupa here állna, aki lop, csal, hazudik, és érdemtelenül vesz fel csillagászati összegeket.

Piti üzletek

A volt igazgató szerint a tulajdonosi jogok gyakorlására felhatalmazott személyeket a szakszerűtlen döntéseikért viszont nem vonják felelősségre.

– A háttérben a megoldatlan pártfinanszírozás áll. Az állami vezetőknek gyakran olyan utasításokat kell végrehajtaniuk, amelyeknek papíron nincs nyomuk. Piti üzletekkel jöttek hozzám is: kinek kell megbízást adni, kitől kell vásárolnom. Egy szolgáltató felhív, találkozót kér, mondván, bemutatkozna. Ott közli, kivel áll szoros kapcsolatban, mi mindent tud elintézni, és hogy kik örülnének, ha rá esne a választásom. Vagy felhív a tulajdonló minisztérium államtitkára, hogy átküldené egy sikeres cég anyagát, persze nem akar beleszólni a döntéseimbe. És ha az ember egyszer megbotlik, nincs megállás. Én szerencsés voltam, nálunk nem milliárdos nagyságrendű pénzek mozogtak, végül békén is hagytak. Ráadásul a cég sikeres volt. Azt hittem, a választás után sem lehet bajom. De amikor néhány céget megszálltak, valaki felhívott: a következő körben én is benne leszek.

Stigmásak

Az eltávolítás módszerei Salamon szerint nem voltak túl kíméletesek:
– Az új főnökeim még bemutatkozni is elfelejtettek. Végül kiderült, a helyettes államtitkárnak kell írnom, és jeleznem, hogy augusztus elsejétől szabadságra mennék. Nem engedett el. Erre felhívtam Illés Zoltán államtitkárt, aki simán közölte: a törvény értelmében indoklás nélkül elbocsátanak. Amikor kérdeztem, miért így kell megtudnom, azt kérdezte: talán fel tudok hozni valamit a mentségemre? Kezdtem volna gazsulálni, amiért aztán még hálásnak is kellene lennem?
Salamon bírósághoz fordul, s közben Németországban keres munkát. Felesége és három gimnazista gyereke marad.

– Nincs más választásom, itt nem kellek. És kíváncsi vagyok, milyen a szabad világ. Ötvenkét évesen kell valamit kezdenem magammal. Azt az örömöt nem szerzem meg, hogy sírni vagy elszontyolodni lássanak. Tanítottam egyetemeken, tiszteletbeli docens vagyok. Ha egyáltalán taníthatnék, azzal az éhbérrevalót se keresném meg. Ráadásul rajtam a kirúgottak stigmája. Ha indokoltak volna, legalább lenne miről vitatkozni. De így azt gondolják, biztos lopott a szemétláda. Ellehetetlenítettek, pedig nem ezt érdemeltem.

Tanúk nélkül

Nevét elhallgató forrásunknál sem mindennapi módon zajlott a csere.

– Az előző napon nekem is levelet küldtek, hogy másnap jön a tulajdonos cég küldöttsége, átvilágít minket. Kérték, rendeljek be mindenkit. Ügyvédekből és informatikusokból álló, sötét öltönyös férfiak és kosztümös hölgyek érkeztek pontban reggel nyolckor, közölték a portaszolgálattal, hogy az ő engedélyük nélkül a cég alkalmazottjai nem hagyhatják el az épületet. Kikapcsoltatták a videokamerákat és az internetet. Felolvastak egy vezérigazgatói utasítást, miszerint minden vezetőnek felfüggesztik az intézkedési jogát, aki pedig harmadik fél számára információt ad, súlyosan megsérti az előírásokat, és rendkívüli felmondással elküldik. Ezután utasítottak mindenkit, hogy vonuljon vissza az irodájába, és várja a további parancsot. Délután aláírtam az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, mire a kezembe adták a munkaviszonyom megszüntetését kezdeményező iratot. Behívott két ügyvéd. Felhatalmazást nem mutattak, bemutatkozni nem voltak hajlandók. Közölték, sem a jogi képviselő, sem tanú nem jöhet be, jegyzőkönyvet nem vesznek fel. Amikor a tételes jognak és szerződésnek nincs sem értelme, sem értéke, miről beszélünk?

Forrásunk úgy érzi: rajta is ott a „megkülönböztető jelzés”. Az elbocsátása óta zajlott munkabeszélgetései nem a szakmáról, csak a kirúgásáról szóltak.

– Jártam olyan cégnél, amelyik nincs állami tulajdonban, de a kormányzati kapcsolatok fontosak neki. Azt mondták, várjunk, mert nem tudni, milyen fényt vetne rájuk, ha alkalmaznának. Nehogy azt higgyék, a felvételem kiállás egy központi döntéssel szemben.
Most csendben kivár.

– Az elmúlt húsz évben mindig felvállaltam a véleményemet. Most viszont ilyen erődemonstráció ellenében még a bíróságon sem vívok szélmalomharcot.

A törvénymódosítás, amely lehetővé teszi az indoklás nélküli elbocsátást, több tízezer közszolgát és több száz felső vezetőt érinthet. Bár az elküldöttek számáról nincsenek pontos adatok, becslések szerint eddig 1000-1500 munkavállalónak kellett távoznia. Azért is a találgatás, mert a kormány kivette a törvényből a csoportos létszámleépítéshez kapcsolódó munkáltatói kötelezettséget, amelynek értelmében a foglalkoztatónak kötelessége bejelenteni döntését a munkaügyi központnak.

Július elseje óta az MSZP jogsegélyszolgálatot működtet, ahol leginkább elbocsátott középvezetők és beosztottak jelentkeztek jogi segítségért. Eddig 30-40 személyes és ugyanennyi telefonos, illetve e-mailes megkeresés érkezett.

– Mindenkinek az eltávolítás módja okozott gondot – mondja Fogarasiné Deák Valéria, a szolgálat vezetője. – A kormány ugyanis először keresztülvitte az elbocsátások megkönnyítését szolgáló jogszabályokat. Amíg nem fogadták el a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt, amely a hivatalokat kormányhivatallá minősítette, majd a 98 százalékos különadóról szóló törvényt, sokakat parkoltattak. A dolgozóknak nem mondtak fel, hanem szabadságra küldték őket. De a visszaérkezésükig sem készült el minden jogszabály, ezért alkalmazásban maradtak, ám mentesítették őket a munkavégzés alól. Végül indoklás nélkül elküldték őket.

Salamon Gábor kijelentései nyomán kerestük Illés Zoltánt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát, aki az ügyet nem kívánta kommentálni.