Mellékszereplők

A nevük Rosencrantz és Guildenstern. Vagy Guildenstern és Rosencrantz. Mindegy, felcserélhetők, összetéveszthetők, olykor még maguk sem tudják, melyikük kicsoda. Hangzatos nevük ellenére is névtelenek. Ők azok, akik sehol sem fontosak, csak úgy belekeverednek a dolgokba, és általában rosszul jönnek ki belőle. Ők az örök mellékszereplők. Azok a Hamletben meg saját „jogú” tragikomédiájukban is, amit az angol Paul Stoppard írt mintegy hatvan évvel ezelőtt. A Rosencrantz és Guildenstern halott című darab azóta szerepel a világ színpadain; nálunk most a Szkénében mutatta be az egyre izmosabb Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Füge közös produkciójában, Szikszai Rémusz rendezésében.

Szikszai, mint a Caligula helytartója és az I. Erzsébet esetében is, remek kézzel választja ki a darabokat, egyre nagyobb sikereit ennek is köszönheti. A produkciók aktualitása belülről fakad, a szinte mívesen kidolgozott rendezés és az egészen kiváló színészi munka „csak” a hangsúlyokat emeli ki. Nincs vagy nagyon kevés a betoldott szöveg, a „kiszólás” a játékból, a cinkos összekacsintás a közönséggel. Mégis – vagy épp ezért – remekül szórakozunk, és nagyon is tudjuk, miről szól a mese.

Rosencrantz és Guildenstern gyermeki lelkületű, csavargó külsejű fickók. Úton vannak, de nem tudják pontosan, hová és miért kell menniük. Csak hát hívatták őket, s akkor menni kell. Holott legszívesebben a játszótér (ez maga a díszlet) homokozójában üldögélnének naphosszat, csépelnék a szavakat értelmetlenül, és fej vagy írást játszanának, az irányjelző nyílból papírvirágot hajtogatnának. A vándorszínészeket néznék kétszemélyes közönségként, azok már ekkora publikumot is meg tudnak becsülni. Aztán mégis eljutnak valahogy Helsingörbe, ahol gyorsan bedarálja őket a hatalmi gépezet. Olyan játszma részesei és eszközei lesznek, melynek a végén hőseinkből csak a két pár elhagyott cipő marad a homokozóban. „Dönthettünk volna másként” – mondja egyikük a végén. „Mondhattunk volna nemet.”

A két főszereplő, Kaszás Gergő és Nagypál Gábor alakítása egyszerre kacagtató és megrendítő, akrobatikus képességeik lenyűgözőek. Ugyanez áll a Hamletet alakító Király Attilára is, a ledobott könyveken („Szó, szó, szó...”) lépkedve előadott nagymonológ az előadás egyik legemlékezetesebb jelenete.

És újra, és megint Fodor Tamás, aki egyre-másra örvendeztet meg bennünket díjnyertes alakításaival, itt az öreg színész szerepében remekel, bölcsessége, humora, eszköztelen, tiszta játéka üdítő jelenség a színpadon.

Ferencz Zsuzsa