Megvan az ARC kiállítás pontos helyszíne

2018. augusztus 6., 19:17

Szerző:

Csütörtökön dönt a zuglói önkormányzat a 18. ARC kiállítás helyszínéről. Ha jóváhagyják, egy 310 négyzetméteres helyet kapnak a plakátok a Budapesti Metropolitan Egyetem mögött az Örs vezér úton – írja a Zoom.

A terület kisebb ugyan, mint a korábbi helyszín a Felvonulási téren, de már az is siker, hogy a köztéri tárlatnak helyet találtak. Amint azt vasárnap mi is megírtuk, a szervezők Facebook-oldalukon arról számoltak be, hogy az elmúlt hónapokban számtalan budapesti területtel és kezelőjével próbálkoztak, miután kiszorultak a Városligetből. Zugló pozitívan állt a kérdéshez, ezért ahogy írták, szinte 100 százalék, hogy Zugló fogadja be a kiállítást, de a pontos helyszínt még nem tudták megnevezni.

Az önkormányzat honlapján már megjelent a helyszínről döntő tulajdonosi és közbeszerzési bizottság meghívója, ebben pedig Karácsony Gergely polgármester előterjesztése alapján az Örs vezér út szerepel javasolt helyszínként. 

Az előterjesztésről csütörtök délelőtt 10 órakor, nyilvános ülésen dönt a testület.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.