Megvan a DK új főpolgármester-helyettese

Három pozícióról is döntött a DK Gy. Németh Erzsébet összeférhetetlensége nyomán.

2022. április 30., 11:37

Szerző:

Gy. Németh Erzsébet több pozíciót is betöltött a fővárosi vezetésben, így ő volt a DK egyik fővárosi képviselője, fővárosi frakcióvezetője és főpolgármester-helyettese is. Április 3-án azonban listás országgyűlési mandátumot szerzett a választáson, ezzel pedig összeférhetetlenné vált korábbi pozícióival.

A Demokratikus Koalíció elnöksége szombaton úgy határozott a HVG szerint, hogy Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselővé válásával a DK listás fővárosi képviselője Élő Norbert lesz, míg a párt fővárosi frakciójának vezetője Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester lesz. 

Ezen túlmenően a főpolgármester-helyettesi posztról is döntöttek, amelyet – a választáson az érdi körzetet elveszítő – Bősz Anettet, a párt országgyűlési frakciójának korábbi tagját jelölik.

(Kiemelt kép: Bősz Anett, a DK képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 1-jén. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.