Megújult a Népszabadság

Mi újság? címmel új műsorral jelentkezik a 168 Óra Rádió. Az adásban napi- és hetilapoknál dolgozó kollégákat – újságírókat, szerkesztőket – szólaltatunk meg olyan aktuális témák kapcsán, amelyek foglalkoztatják a közvéleményt, meghatározzák a közbeszédet.

2011. április 7., 16:33

Szombat óta új formátummal , külsővel és lapstruktúrával jelenik meg a

Népszabadság – erről kérdeztük Krajczár Gyulát, a Népszabadság főszerkesztő-helyettesét, aki elmondta, a külcsín mellett a tartalom is változott.

„Teljesen más struktúrában próbáljuk meg bemutatni a körülöttünk lévő valóságot” – mondta Krajczár, aki szerint tömörebb, intenzívebb hírszolgáltatás mellett a felület nagyobb részén a hírek mögé szeretnének nézni.

A főszerkesztő-helyettes szerint az átalakítás hátterében az áll, hogy a lapnak le kellett számolnia két illúzióval. Egyrészt el kell felejteni a Népszabadság néplap jellegét, másrészt felül kell vizsgálni a hírlap eszméjét, hisz a hírszolgáltatást a technológia fejlődésével az internet vette át.

A Népszabadság az átalakítástól függetlenül baloldali lap marad. Mint Krajczár fogalmazott: „az értékeink baloldaliak, ennek megfelelően tematizálunk”.

Ha meg szeretné hallgatni a beszélgetést, kattintson az alábbi lejátszóra.