Áder János ezt mondta a hazugságról és igazságról

Megtartotta búcsúbeszédjét az államfő a diplomaták számára

2022. január 10., 21:37

Szerző:

„Az országok közötti kapcsolat, a nemzetek közötti párbeszéd nem épülhet sem hazugságra, sem az igazság tagadására” – mondta Áder János köztársasági elnök, aki hétfőn a diplomáciai testület tagjait fogadta a Művészetek Palotájában.

A hagyományos évnyitó diplomáciai eseményen az államfő kiemelte, azokat az értékeket képviselte az elmúlt tíz vében, amelyeket magyarként, a jövő nemzedékekre gondoló emberként, családapaként, s immáron nagyszülőként is fontosnak tart. Vonatkozzanak azok a múlt bevallására, a jelen vitáira vagy a jövő iránti felelősségre – idézte az államfőt a Magyar Távirati Iroda.

Áder János beszédében köszönetet mondott a diplomatáknak és az általuk képviselt országoknak azért, hogy partnerei voltak például az igazság elfogadásában, kimondásában és képviseletében. Emlékeztetett arra, hogy 2013-ban szerb kollégájával egyetértésben fejet hajtottak a második világháború ártatlan szerb és magyar áldozatainak emléke előtt, elismerték az egymás ellen elkövetett bűnöket, hitet tettek a múlt lezárása és a megbékélés mellett. Arra is kitért, hogy Szlovákia köztársasági elnökével 2021-ben együtt adták át a két ország közös munkájával felújított borsi Rákóczi-kastélyt, valamint kinyilvánították, hogy a közös örökség összeköt, nem pedig elválaszt.

Felhívta a figyelmet arra is: a holokauszt 60. évfordulóján Budapesten, Mauthausenben, Auschwitzban és Jeruzsálemben is kimondta, hogy a vallási, etnikai és bárminemű megkülönböztetés elfogadhatatlan. A köztársasági elnök hozzátette, az állam, amely valaha nem védte meg polgárait, nem bújhat ki a felelősség alól, történelmi bocsánatkéréssel tartozik a holokauszt áldozatainak.

Áder János felidézte azokat a pillanatokat is, amikor felszólalt az ENSZ klímacsúcsain, részt vett a világ államainak ambiciózusabb klímavállalásra való mozgósításában és a Vízügyi Elnöki Testület munkájában. Hangsúlyozta, kiállt azért, hogy a környezetvédelem ne csak PR-akció, hanem gondolkodásmódunk, cselekedeteink sarokköve is legyen.

Rámutatott, amikor magyar közösségeket látogatott szerte a világban, minden alkalommal kiemelte a határokon túl élő magyarok gazdagító szerepét a kétoldalú kapcsolatokban. Hozzátette, a külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingenseket látogatva jelezte, hogy Magyarország megbízható és hűséges partner a nemzetközi béketeremtésben.

Áder János szavai szerint ezek a találkozások az elmúlt csaknem tíz esztendőben megerősítették a hitét, hogy az együttműködés nemcsak szimbolikus gesztus, patikamérlegen adagolt nyilatkozat, protokollegyezmények udvariasan hűvös bekezdése lehet. Sokkal több is lehet annál, elszántabb, tevékenyebb, eredményesebb – jelentette ki az államfő.

Beszéde végén az európai integráció egyik alapítója, Robert Schuman egykori francia külügyminiszter szavait idézte: „A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk.”

(Kiemelt kép: Áder János. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)