Megszavazták az alkotmánymódosítást
Megszavazta a Parlament az alaptörvény legújabb, szám szerint negyedik módosítását. Néhány ellenzéki képviselő papírokra írt szöveggel próbálta jobb belátásra bírni a kormánytagokat, de nem jártak sikerrel.
265 igen, 11 nem és 33 tartózkodás mellett a kormánypárti képviselők elfogadták az alaptörvény negyedik módosítását. Az szavazás előtt a PM-s képviselők „A néptől félj, ne Viktortól, szavazz nemmel!” feliratú papírosokkal jelentek meg a parlamenti patkóban, és fordultak a képviselők felé.
Több LMP-s képviselő közben süteményes tálakkal járt körbe, abból kínálták a képviselőket, emlékeztetve Selmeczi Gabriella legutóbbi megjelenésére a Lendvai utcai Fidesz székháznál, amikor az ott tüntetőket kínálta édességgel.
A szavazás után a tiltakozó honatyák a fideszes és jobbikos képviselők gúnyos beszólásai közepette vonultak ki a teremből.
Immár negyedszer módosította a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvényt az Országgyűlés. Korábban civilek és az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mivel szerintük a változtatások alááshatják a jogállamiságot.
A kormány szerint az alkotmánymódosítás megfelel a brüsszeli normáknak. Az indítvány alkotmányba foglalta az Alkotmánybíróság által megsemmisített átmeneti rendelkezések döntő többségét. Ilyen például a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat, az egyházak Országgyűlés általi elismerésének rendje, valamint a nemzetiségekre vonatkozó szabályok.
Emellett rögzítették a felsőoktatási hallgatói szerződések, vagyis a röghöz kötés lehetőségét, a hajléktalanok közterületen lakásának megtiltását, valamint hogy az Ab csak az alaptörvényben foglalt eljárási követelmények szempontjából vizsgálhatja felül az alkotmányt. De azt is tartalmazza, hogy az Alkotmánybíróság korábbi rendelkezéseit nem veheti figyelembe.