Mégsem bontják el a Nyugati felüljárót, még a pénzt is visszaadjuk

Inkább visszaadjuk azt az 1,1 milliárd forintot, minthogy folytassák a tervezést.

2023. január 17., 17:15

Szerző:

Felmondta a kormány Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a Nyugati pályuadvar tavaszi tervpályázata kapcsán a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatási szerződést – írja a Magyar Közlöny alapján a Telex. Mint írják: a Magyar Közlönyben megjelent, hogy milyen projektekkel indul neki a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) második pályázatának. A projektek közül kivették (Lázár János javaslata alapján) a 21_HU-TG-BUD-TUNNEL-NYUGATI-M számon megkötött Támogatási Megállapodást, konkrétan a Nyugati továbbtervezésére vonatkozó szerződést. Ez azért is meglepő, mert erre a projektre Magyarország már elnyert 1,1 milliárd forintot, így inkább visszaadjuk a pénzt, minthogy a Fürjes Balázs idején elkezdett tervezést folytassák.

A projekttel a kormány még tavaly október 24-én egyetértett (a 1513/2022 kormányhatározat szerint). Azóta viszont úgy tűnik, gyökeresen változott a helyzet. A mostani hivatalos indoklás szerint „a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése” miatt lett a tervezés lefújva. Az 1,1 milliárd, bár Magyarországé, mert elnyerte, hivatalosan még nem valószínű, hogy át lett utalva, így a kormány gyakorlatban visszaadja azzal, hogy lemond róla. Csakhogy a háború és a rezsivédelem már tavaly októberben is javában dúlt, ezért van, aki a projekt lefújása mögött inkább politikai csatározást lát – írja a Telex. A lap az építési és közlekedési minisztert is megkérdezte, tud-e bővebb magyarázatot adni arra, hogy miért kell olyan szerződést felmondani, amire az ország már elnyert 1,1 milliárd forintot, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.

(Kiemelt képünk illusztráció. A Váci utat a Bajcsy-Zsilinszky úttal összekötő közúti felüljáró részlete egy darabon hiányzó szalagkorláttal. MTVA/Bizományosi: Róka László)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.