Megnyugodhatunk: a lehető legjobb helyre került az MVM CÖF-nek adott félmilliárdja

2017. május 12., 12:46

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) 2016-ig állami cégtől nem kapott támogatást – állítja a szervezet –, az MVM-től kapott forrást pedig civil misszióra fordítja.

A szervezet pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban 70,6 millió forintból gazdálkodtak, az ebben az évben a beérkező támogatásokból 51,2 millió forintot használtak fel.

Az MVM-től kapott 508 millió forintos támogatást civil misszióra fordítja a CÖF-CÖKA. Ennek keretében kidolgozzák a „népfelség elvére alapozott civilitika tudományágát", a civil közösségek érdekében reklámmal, hirdetésekkel hívják fel a figyelmet a személyi jövedelemadó 1 százalékának lehetséges adományozására.

Emellett megalkotják és országosan ismeretterjesztéssel népszerűsítik a táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételek technológiáját, felajánlják a gyermekélelmezési konyhák szakácsainak képzését. A támogatásból a CÖF-CÖKA ösztönözni szeretné a vidéki önkormányzati konyhák második műszakjának beindítását.

A CÖF egyébként elfelejtette megemlíteni ezt a félmilliárdos támogatást a pénzügyi beszámolójában. Sőt, abban semmit nem említett, így nem tudható, melyik állami cég mennyivel támogatta még a kormányzati álcivileket. Az MVM-től kapott félmilliárd amúgy több, mint bármelyik ellenzéki párt állami támogatása.