Megnövelt bölcsődei díj: ebbe belerokkan a szülő
Belerokkannak a szülők a megnövelt bölcsődei díjba - Bölcsődebezárásokhoz is vezethet az a legújabb kormányzati tervezet, amely lehetővé tenné az önkormányzatoknak, hogy újabb térítési díjat kérjenek a szülőktől az ellátásért – nyilatkozta a Klubrádiónak Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A kabinet elé kerülő tervezet alapján az önkormányzatok a családban egy főre eső jövedelem maximum huszonöt százalékát kérhetnék el a jövőben a szülőktől bölcsődei térítési díj címén. Egy négytagú család esetében, ahol a szülők 150 ezer forintos bruttó átlagkeresettel rendelkeznek, így mintegy húszezer forint is lehet.
A szakszervezeti vezető szerint a jövőre nehéz anyagi helyzetbe kényszerülő önkormányzatok a legtöbb helyen ki is fogják vetni ezt a díjat, mint ahogy a korábbi bölcsődei térítéseket is kivetették a legtöbb településen - hangzott el a
Klubrádióban.