Meglepő fordulat az időjárásban

Kedd reggel még az eső is eleredt és így lesz ez napközben is.

2023. szeptember 19., 08:00

Szerző:

Gyenge hidegfront vonul át felettünk, amely szórványosan eredményez záporokat, zivatarokat, de jelentős lehűlés nem valószínű – írja a met.hu. Kedden nyugat felől fokozatosan növekszik a felhőzet, az ország legnagyobb részén felhős idő várható. Hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, határozottabban késő délutántól, nyugat felől csökken a felhőzet.

Napközben zápor, zivatar kialakulhat, estétől jelentősen csökken a csapadék kialakulásának esélye. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 fok körül alakul.

A héten aztán folytatódik a nyáriasan meleg, alapvetően gomolyfelhős, napos idő, de éjszaka, hajnalban már nagyobb területen lehet párás, ködös az idő. A hétvégére újabb hidegfront érkezik, amely nyomán csapadékra, és gyenge lehűlésre számíthatunk.

 (Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.