Megkésett vizsgálat: Magyarország több évtizedes késésben van
Parancs ide, német megszállás oda: példák sora bizonyítja, hogy a magyar köztisztviselők, katonák között is sokan a tisztességet választotték ahelyett, hogy részesei legyenek zsidó honfitársaik deportálásának. Ezt hangsúlyozta Szita Szabolcs professzor, a Holocaust Emlékközpont igazgatója a Csatáry-ügyben rendezett szerdai sajtóértekezleten. Másrészt az ügy részleteit kutató jogász szerint nem tudjuk, végül is korábbi tanúk, még elérhető túlélők vallomásaira támaszkodva mire jut majd az ügyészség. Annyi máris világos, hogy a magyar állam 15 évig semmit nem tett az 1997-ben kirobbant ügyben.
Szita professzor szólt arról, hogy a magyar Holocaust legavatottabb kutatója, Randolph L. Brahem átfogó munkáiból is kitűnik: a német megszállás, a vezető szélsőjobboldali kormány-emberek ellenére nem kevés köztisztviselő volt, aki nem vállalta, hogy megcsúfolja a magyar államigazgatás legnemesebb hagyományait. Voltak polgármesterek, jegyzők és mások, akik elmentek betegállományba, nyugdíjba, szabadságra – vagy egyszerűen szabotálták az embertelen parancsokat. Mások viszont – s ezek közé tartozott Csatáry is – túlteljesítettek. Hogy építsék karrierjüket vagy éppen bizonyítsanak a németek előtt.
A vizsgálat, emlékeztetett Szita, igencsak megkésett. Német történészek már 1970-ben hozzáláttak a háborús bűnök számonkérésének feldolgozásához, vezető jogászok 22 kötetben tették közzé az adatokat az áldozatokról, a felelősökről, a vádlottakról, a perekről. Már e folyamat elején (25 évvel a háború után) ott is felmerült a kérdés: felelősségre vonjanak-e évtizedek után immár idős embereket. A többségi válasz az igen volt. Egyébként a szomszédos Ausztria történészei ugyancsak régen feldolgozták már a múltnak ezt a sötét fejezetét. Magyarország tehát több évtizedes késésben van, ami ahhoz is vezetett, hogy történelmünknek ez a szakasza nem kap megfelelő helyet a felsőoktatásban, hiányosak az új nemzedékek ismeretei.
Gellért Ádám jogász, az Emlékközpont külső kutatója, a magyarországi és szlovákiai levéltárakban fellelhető dokumentumokat mutatta be a hazai és a nemzetközi sajtónak. A feltárt adatok szerint a kassai gettóból két hét alatt összesen 11.839 embert deportáltak. A magyar hatóságok, amelyek a zsidók gettóba gyűjtését, majd a haláltáborokba való szállítását önállóan végezték, mindent pontosan, írásban dokumentáltak. Így dokumentált, hogy Csatáry László rendőr segédfogalmazó először két hétig a városi gettónak, majd ezt követően a város téglagyárába, a szabad ég alá szállított üldözöttek egyik táborának parancsnoka volt. E téglagyárba gördültek be azután a deportáló vonatok. Egy sor, a háború utáni népbírósági tanúvallomás szól arról, hogy Csatáry hírhedt szadista volt, aki kutyakorbáccsal ütlegelte a zsidókat és a legbrutálisabban viselkedett nőkkel, gyermekekkel szemben is. A különböző országokban, mások ellen lefolyt perekben vallottak többek között arról, hogy Csatáry nem engedte megnyitni a deportáló vonatok marhavagonjainak ablakait. Emberségesebb személyek ezt utóbb – a németek hallgatólagos egyetértésével - mégis megtették, különben a szerencsétlenek hamarosan megfulladtak volna a 80-85 emberrel telezsúfolt vagonokban. Az is tény, hogy az üldözötteken, amíg még Kassán voltak, sokan próbáltak segíteni, vízzel, élelmiszerrel.
A sajtótájékoztató célja az volt, hogy a közvélemény a különböző, gyakran alaptalan híresztelésekkel szemben a bizonyítható tények, adatok alapján alkothasson képet a Csatáry-ügyről. Más kérdés, hogyan fog és tud majd eljárni az államügyészség, támaszkodik-e a korábbi tanúvallomásokra, meghallgatja-e a kassai történések még fellelhető túlélőit, mondotta Gellért Ádám.
