Mégis kapnak pénzt a hoppon maradt Ginop-pályázók

A rendszer hiányosságai miatt lemaradt kisvállalkozók dühét próbálja enyhíteni a kormány.

2021. július 15., 10:09

Szerző:

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár csütörtök reggel jelentette be a közösségi oldalán, hogy soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Ginop pályázat iránt, ezért három intézkedést hozott a kormány.

Minden pályázatot befogadnak, amely a pályázati határidőig elkészült, és lezárt formában benyújtásra várt. A százmilliárdos keretre „ráemelik” még azt a százmilliárd forintot, amely a pályázati konstrukció második és harmadik szakaszában állt volna rendelkezésre. Tehát a teljes, 200 milliárd forintos  keretet már most a beruházni kívánó vállalkozások rendelkezésére bocsátják. A harmadik, hogy az összes vállalkozást, tehát az így beérkezett összes pályázatot sorba rendezik pontszám szerint, és a legversenyképesebbeket fogják a kialakult sorrend alapján támogatni.

(Kiemelt kép: György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára felszólal a 2022-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 19-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)