Meghalt Rubovszky György

A KDNP alapítója 74 éves volt.

2017. június 21., 21:27

Fotó: MTI / Kovács Attila

Elhunyt Rubovszky György kereszténydemokrata országgyűlési képviselő – tájékoztatta a kisebbik kormánypárt elnöke szerdán az MTI-t.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott: Rubovszky György, a KDNP alapító tagja, országgyűlési képviselője szerdán este nemes lelkét visszaadta teremtőjének.

A 74. életévében elhunyt képviselő 1994 óta volt – egy kisebb megszakítással – a parlament tagja.

Az Országgyűlés honlapján olvasható életrajz szerint Rubovszky György 1944-ben született Budapesten. Édesapja ügyvéd, édesanyja pedagógus volt. 1962-ben érettségizett az Eötvös József Gimnáziumban, jogi diplomáját 1970-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte, 1972-ben lett ügyvéd. 1989-ben a KDNP alapító tagjaként létesítette első párttagságát, 1991-től a KDNP budapesti szervezetének elnöke, 1992-től a párt országos elnökségének tagja mint ügyvezető titkár, 2002-től a KDNP pártügyésze.

1990-ben az őszi önkormányzati választáson a Fővárosi Közgyűlés tagja lett. 1994-ben a KDNP országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot, az alkotmány- és igazságügyi bizottság tagja lett. 1998-ban a Fidesz listáján szerzett parlamenti mandátumot, 2002-ben képviselőjelölt, majd 2003 nyarán az elhunyt Varga László helyére behívták az Országgyűlésbe, ahol ismét tagja lett az alkotmány- és igazságügyi bizottságnak. 2006-ban közös jelöltként a Fidesz–KDNP országos listáról jutott mandátumhoz, és az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja lett, illetve a KDNP frakcióvezető-helyettese.

2010-ben ismét a Fidesz–KDNP közös jelöltjeként szerzett mandátumot, a KDNP frakcióvezető-helyettese, illetve a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, valamint az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja volt, 2014-től pedig az igazságügyi bizottság elnöke és a törvényalkotási bizottság tagja volt.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.