Meghalt Püspökladány polgármestere
Meghalt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere. Arnóth autóbalesetben hunyt el, miután sofőrje egy a forgalommal szemben közlekedő autóval ütközött frontálisan az M3-as autópályán.
Az MTI információi szerint a baleset szerda este fél tizenegy körül történt a Pest megyei Bagnál. A baleset okozója egy 57 éves aszódi férfi, aki a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára és frontálisan ütközött a képviselőt szállító autóval. Az ütközésben életét vesztette Arnóth gépkocsivezetője is, illetve a vétkes aszódi férfi.
A Népszabadság azt írja: a rendőrség kizártnak tartja, hogy a képviselő halálát okozó autó sofőrje eltévedt. Szándékosságot gyanítanak, mivel nem sokkal a baleset előtt még szabályosan haladt az autójával. Még vizsgálják, hogy öngyilkossági szándék vagy pillanatnyi elmezavar áll a háttérben. Egyelőre az is tisztázásra vár, hogy mikor fordult meg és tért át menetiránnyal szembe a vétkes sofőr.
Hozzáteszi a lap: a baleset előtt több bejelentés is érkezett a rendőrségre arról, hogy egy autó „meglehetősen bizonytalanul közlekedik”. A járőrkocsik úton voltak a helyszínre, amikor a tragédia megtörtént. A két autóba belerohant egy kisteherautó is, amelynek vezetője nem sérült meg súlyosan.
A Népszavának nyilatkozott Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta: elképzelhető, hogy az egyik lehajtón ment fel a sztrádára az aszódi férfi, de nem kizárható az sem, hogy egy benzinkútnál kanyarodott ki szabálytalanul. A Népszava információi szerint valószínűleg több, mint tíz kilométert tett meg a forgalommal szemben.
Jelenleg tart a tanúkutatás, és a rendőrök vizsgálják a kamerák felvételeit is.
Arnóth Sándor Püspökladányban született 1960-ban. A nyolcvanas években a helyi általános iskolában tanított. 1989 óta a Karacs Ferenc Múzeum vezetője volt. 1994-ben lépett be a Fideszbe, ekkor lett tagja a megyei közgyűlésnek is. 1998-ban és 2002-ben is bekerült a Parlamentbe. 2006-ban ugyan nem választották meg, de két évvel később Pálinkás József helyére mégis beülhetett a parlamenti patkóba, miután Pálinkást a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották.
Nős volt és három gyerek apja.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az Országgyűlés saját halottjának tekinti az autóbalesetben elhunyt fideszes parlamenti képviselőt. „Arnóth Sándorban tiszteletre méltó, becsületes, a hazájáért híven dolgozó társunkat veszítettük el. Szeretteinek gyászában a párt és a frakció osztozik” – olvasható a kormánypárti képviselőcsoport közleményében.