Meghalt Bajkai István
Életének 59. évében elhunyt Bajkai István országyűlési képviselő.
Bajkai 1988-ban a Fidesz alapító tagja volt. 1990-1994 között Budapest VI. kerületben önkormányzati képviselő, 2014-2018 között Budapest VII. kerületben önkormányzati képviselő és alpolgármester. 2018-tól országgyűlési képviselő. Mindezek mellett az Orbán család ügyvédje is ő volt.
A hírt Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója Facebook posztjában megerősítette.
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője így fogalmazott:
„Bajtárs hunyt el Bajkai István személyében. Régi, jó bajtárs, olyan, aki hosszú betegsége alatt is a munkájának élt. Sosem feledünk, Pista.”
A Fidesz maga is azt közölte, a párt Bajkai Istvánt saját halottjának tekinti. „Osztozunk a család fájdalmában.”
(Kiemelt képünk: Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kostal Global Business Services Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. május 24-én. A német autóipari beszállító vállalat Budapesten hozza létre első globális üzleti szolgáltatóközpontját. A projekt a tervek szerint 360 új munkahelyet teremt, s a cég a jövőbeli alkalmazottak számára 1,15 milliárd forint értékben képzési programot indít, amelyhez az állam 570 millió forint támogatást nyújt. MTI/Balogh Zoltán)