„Megbocsáthatatlan árulásra készül a Fidesz”

Harangozó Gábor, az MSZP vezérszónoka a a földforgalmi törvény vitájában azt mondta: a Fidesz kiárusítja a vidék jövőjét, olyan árulásra készül, ami megbocsáthatatlan.

2015. november 4., 05:05

Az állami földeket az árveréseken átjátsszák majd a haveroknak, az új tulajdonosok pedig hatalmas nyereséggel akár külföldieknek is eladhatják majd – mutatott rá. Ezt bizonyítja ez a törvényjavaslat, ami felteszi az i-re a pontot – fogalmazott az ellenzéki politikus. Hozzátette: amíg a föld közvagyon volt, nem érdekelt senkit, mekkora bérleti díja van. A rendszerben kiskaput a mintagazdaságok jelenthetnek majd, amelyek kikerülnek a földárverésekből, és a birtok mérete sem fog számítani.
Rámutatott: a javaslattal a bérleti díjat meg lehet majd emelni, s amikor az új tulajdonos felveszi a hitelt, akkor ebből vissza tudja majd fizetni.

Minden polgárjogi aktusba beleszólnának a javaslattal, a magánszemélyek társas vállalkozásokkal kötött bérleti szerződésébe is – említett egy másik kifogást az MSZP-s politikus. Hozzátette: az összes terület 84 százaléka kilencezer helyrajzi számon van, azaz nagyjából ennyi befektetőhöz kerülhet, ha csak egy helyrajzi számot vesznek – írja az MTI. A javaslathoz nem asszisztálnak, azt nem fogják támogatni. – közölte.