Megbéníthatják a taxisok hétfőn Budapestet

A budapesti taxisok közel egy éve nyílt levelet írtak Orbán Viktornak „Ahogy ön, úgy mi is a rend mellett tettük le a voksunkat” felütéssel. Válasz persze nem érkezett. Ekkor 2015 márciusára tüntetést jelentettek be, amit Tarlós István egy tárgyalással még sikeresen megakadályozott. Demonstráltak a Parlament előtt tavaly júniusban is. Mára azonban fogytán a taxisok türelme. Nagy demonstrációra készülnek, amellyel – terveik szerint – a hét legfontosabb reggelén, hétfőn megbénítják Budapestet.

2016. január 17., 15:00

Szinte pillanatok, de legalábbis hónapok alatt terjedt el világszerte a taxis társadalom réme, az Uber, amelynek két alapítója – Garett Chmas és Travis Kalanick – már milliomosok. Az Uber hazánkba érkezésével szinte egy időben kezdtek hol ilyen, hol olyan módszerekkel tiltakozni a piacukat féltő taxisok.

Közel egy éve nyílt levelet írtak Orbán Viktornak „Ahogy ön, úgy mi is a rend mellett tettük le a voksunkat" felütéssel. Válasz nem érkezett. Ekkor 2015 márciusára tüntetést jelentettek be, amit Tarlós István egy tárgyalással még sikeresen megakadályozott. Mára azonban fogytán a taxisok türelme. Nagy demonstrációra készülnek, amellyel – terveik szerint – a hét legfontosabb reggelén, hétfőn megbénítják Budapestet.

A demonstráció szervezői lapunknak elmondták: terveik szerint egészen addig kitartanak, amíg a hivatalosság el nem jár az Uber ellen, amely tönkreteszi megélhetésüket. Hiszen amíg a taxisoknak mintegy fél millió forintot kell költeniük arra, hogy a rendeleteknek megfelelően felvehessék az első utast, addig az ubereseknek elég csupán bejelentkezni a rendszerbe. A taxisok nem értik, miért nem fontos az államnak a polgárok biztonságos utazása, vagy az általuk befizetett adó. Ennek összege ugyanis olyan arányban csökken, ahogy – az egyébként nem adózó – Uber terjed.

A taxistársadalom elkeseredettségét és elszántságát jelzi, hogy alig fél napos szervezés után már több mint 1500-an jelezték, hogy ott lesznek gyülekező helyszínén.

Kezdeti elképzeléseik szerint a demonstráció az Orbán-kormányt is célba vette volna, ám a résztvevők az előzetes egyeztetések során megtisztították az akciót minden, a konkrét követelésekhez szorosan nem kapcsolódó témától. Ettől függetlenül persze még bármi megtörténhet, hiszen a tervezett blokád civil szervezés, oda a taxisok saját elhatározásból érkeznek, ha érkeznek, így azután nem tudni, hogy a helyszínen milyen gondolatok fogalmazódnak meg.

A tervek szerint a szervezők küldöttsége délelőtt 11 órakor tárgyalást kezdeményez a főpolgármesterrel. A főváros blokádjának időtartama ennek függvénye. Akár napokig is tarthat, ahogy az 1990-ben, az első taxisblokád idején is történt. Az akkori taxis útlezárások kiváltó oka, a benzinár 65 százalékos emelésének terve szimbolikussá vált, az össznépi csalódottság megtestesítője lett.

A helyzet pikantériája, hogy az Ubert-t az a Nagy és Trócsányi iroda képviseli, amelynek egyik névadója, Trócsányi László jelenlegi igazságügyi miniszter, aki ugyan közel kilenc éve szünetelteti ügyvédi praxisát, de aligha hihető, hogy a nevét is viselő iroda ügyeire ne lenne rálátása.

Az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályán keresztül a miniszter arról tájékoztatta a 168 Óra online szerkesztőségét, hogy Trócsányi László az ügyvédi praxisának tényleges szüneteltetése miatt egyáltalán nem lát rá az ő nevét is viselő iroda ügyeire.

A MAGYAR TAXISOK SZAKSZERVEZETÉNEK KÖZLEMÉNYE

Szakszervezetünk elítéli azt, hogy se Budapest vezetése, se a kormány, se a NAV semmit nem tesz az Uber törvénytelen működése ellen. A felelősök ezzel a magatartásukkal egyre kilátástalanabb helyzetbe taszítják a becsületesen dolgozó, adózó taxisokat.

Felszólítjuk mindazokat, akiknek kötelessége lenne megszüntetni a törvénytelen helyzetet, hogy tegyenek végre valamit, vagy adják át helyüket olyanoknak, akikben van elhatározás és erő a megoldás megtervezéséhez és kivitelezéséhez.