Még egyszer a BKV-ról
A BKV pénzügyi attrakcióit ma már az egész országban ismerik. Mindenki tudja, úgy lehet könnyen pénzhez jutni, hogy egy ügyes humánpolitikust kell magunk mellé venni, aki felveszi a sok milliós végkielégítést plusz az esedékes nyugdíját, valamint – hogy ne kelljen sokat fáradoznia az irodában sem – egy ültő helyében aláírja a több millió forintos fizetéssel járó tovább-szolgálatát is, ugyanis ő pótolhatatlan a cégnél.
Mert a humánpolitika a dolgozók érdekeit szolgálja. Valaki azt mondta erre az ügyeskedésre, hogy ez már pofátlanság. Szerintem azonban nem pofátlanság, hanem bűnügy, még akkor is, ha a jog ezt másképp értelmezi. Kocsis úr pedig csak széttárja a karját, mondván, az intézkedéseket az elődei hozták, és különben is, eltitkolták előle az egész ügyet.
Valamikor a pártállamban én egy szürke kis alosztályvezető voltam a HM egyik szervezeténél. Mivel a munkatársam egy vidéki út után elém tette a napidíj-elszámolást, és nem vettem észre, hogy a 31 forint helyett csak 15,50 járt volna, mert fél óra hiányzott a teljes napidíj elszámoláshoz, ezért engem megfenyítettek, a munkatársamat pedig ki akarták rúgni, de megúszta egy utolsó figyelmeztetéses fegyelmivel.
Sajnos nem lehet tudni, hogy az országban hány helyen szórtak szét nagyvonalúan milliókat, de azt hiszem, egyszer már véget kellene vetni ennek az egymásra mutogatásból adódó gondatlanságnak, pénzszórásnak. Mert az ország gazdasági helyzetét is rontja, és irritálja a tisztességesen élő embereket.
Tóth Károly
Budapest
