Medgyessy: csak Gyurcsány vissza ne térjen!
Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorának stúdiójában Medgyessy Péter volt miniszterelnök.
A Jobbik számára az MSZP által elkövetett hibák nyitottak teret, de felelősség terheli a Fideszt is – állítja. Szerinte a szocialistáknak „nyolc évük lesz a megújulásra” – ellenzékben.
„2004 végén, miniszterelnöki időszakom végén hatvan százalék volt az adósságállomány GPD-hez mért szintje, ez pontosan megfelel az uniós követelménynek” – állította Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Az adósság szintje szerinte 2005-től kezdett rohamosan megugrani, de ennek semmi köze nem volt sem az ő addigi kormányzásához, sem az általuk meghirdetett száznapos programokhoz (a közalkalmazotti béremeléshez és a nyugdíjemeléshez).
Medgyessy – aki 2002 és 2004 között, párton kívüliként vezette az MSZP-SZDSZ koalíciós kormányt – azt mondta: ha kormányon marad, belül maradtak volna az úniós ún. maastrichti kritériumon, ami hatvan százalékban limitálja az államadósság GDP-hez, azaz a bruttó hazai össztermékhez viszonyított arányát.
„A száznapos programnál lehetett tudni, mire ment el a pénz. Hogy 2005 után mire ment el, nem tudom, kívülről néztem én is a dolgokat, mint sokan mások” – nyilatkozta a volt miniszterelnök.
A mostani kampányban is sokszor elhangzó adócsökkentési tervekről a gazdasági szakemberként is ismert politikus azt mondta: az csak a költségvetési kiadások párhuzamos csökkentésével együtt lehetséges, továbbá el kell érni azt a kamatszintet, ami mellett érdemes fejleszteni, beruházni, ami mellett lehet növekedésre számítani.
Állítja: az elmúlt év kormányzása nem volt kárba veszett év, megteremtődtek a feltételei az adósság csökkenésének Magyarországon. Az ország komoly törlesztési kötelezettségek elé néz, de ha lesz gazdasági növekedés – márpedig erre lát esélyt Medgyessy Péter jövőre és 2012-ben –, akkor ez megteremti az esélyét az adósság lefaragásának.
Milyen a viszonya Gyurcsány Ferenccel, aki tanácsadója, barátja és politikustársa volt, majd őt követte a miniszterelnöki székben? Gyurcsány „megpuccsolta” Medgyessyt, ahogyan ezt a közvélemény egy része gondolja? – hangzott a Hattól Nyolcig kérdése.
„Talán igen”– hangzott Medgyessy válasza. Hozzátette: „Amikor megismertem Gyurcsány Ferencet, tényleg azt hittem, hogy egy jó képességű, komoly perspektívájú fiatalember. Hát, az ember tévedhet”.
Gyurcsány Ferenc küszöbön álló évértékelőjére – ami a hírek szerint az MSZP kampánystábját is meglepte – Medgyessy Péter úgy reagált: talán korrektebb lett volna, ha Gyurcsány azt mondja, azért szólal meg, mert újra vissza akar jönni a politikába. Medgyessy ugyanakkor nem hiszi, hogy ezzel olyan jót tenne a szocialistáknak a kampány finisében. „Ez az ő felelőssége, hogy javítani vagy rontani akarja a szocialisták esélyét” – szögezte le.
Az április választások várható eredményei kapcsán burkoltan nyolc év ellenzékiséget jósolt a szocialistáknak. „A szocialistáknak lesz körülbelül nyolc évük arra, hogy megújuljanak eszmeileg, személyileg és morálisan is ” – mondta.
A Jobbikról úgy nyilatkozott: nem tudja, mit fognak csinálni a parlamentben. A mostani kijelentéseik egy része hátborzongató. A párt népszerűségét azonban nem saját magának köszönheti, hanem alapvetően a szocialistáknak és persze a Fidesznek is. Az általuk elkövetett hibák sorozata nyitott ugyanis teret a Jobbik számára – állítja Medgyessy Péter.