Meddig lehet hazudozni?

Egész kötetet lehet teleírni olyan esetekkel, hogy a jelenlegi kormányzóerők vezető képviselői mondanak valamit, aztán ugyanarról mást állítanak, s mintha mi sem történt volna, úgy lépnek tovább. Először az ember elpirul (nem a hazudozó, hanem aki hallgatja), s azt mondja: ej, biztos rosszul értettem, vagy rosszul emlékszem, mégsem azt mondta akkor a múlt héten, amit.

Utána arra gondol, talán nagyon megváltozott valami helyzet, fokozódhatott vagy mi. Mégiscsak felelős politikus áll az emelvényen, nem lehet, hogy ne emlékezzen arra, amit ő mondott nemrég ugyanerről.

Vannak tévedések, vannak szerencsétlen kommunikációs hibák, de ez valami más. Jelenlegi vezetőink beleröhögnek a kamerába és meghazudtolják saját magukat. És nincs, aki ezt számon kérje rajtuk. És mivel nincs, ráéreztek ennek a gyakorlatnak a gyönyörére. Bármit mondhatok, holnap az ellenkezőjét, aztán megint ugyanazt – mindig az lesz a napi hír, a napi TÉNY, amit én mondok. Eljátszhatom ezerszer ugyanezt, mindenki hinni fog nekem, mert... Miért is?

Orbán Viktor Bécsben azt mondja kedden, „könnyen lehet", hogy 2013. január 1-jével a bankadót nemcsak a megállapodás szerinti mértékig, hanem teljesen kivezetik az adórendszerből, és megjelenik helyette a pénzügyi tranzakciós illeték, amelynek részleteiről még tárgyalnak.

Ki kérheti rajta számon ezt az állítást? Belengetett egy nagyszerű, fordulatot jelentő intézkedést? De hiszen ő csak annyit mondott: könnyen lehet. Meg az is, hogy nem. Sőt, az talán még könnyebben. De azt majd máshol mondja el.

Szerencsétlen bankszövetség azonnal rohan kifejezni egyetértését, bizony, azt az adót jó lenne minél előbb kivezetni. És persze aggódik a „még tárgyalunk a tranzakciós adóról" mondatrész súlyosan fenyegető jellege miatt. Az persze eszébe sem jut, hogy a különadóra tervezett jövő évi 60 milliárd beszedése is marad, a tranzakciós sarcra beállított 130 milliárdos elvonás pedig 280 milliárdra nő.

Szóval kedden Orbán az osztrák pénzemberek előtt „azt" mondja, pénteken meg benyújtják Pesten a költségvetést, ami nem „azt" tartalmazza. Nem szóltak talán a miniszterelnöknek? A fenét nem. Csak ő bármit megtehet. A szavai súlyát valamiért képtelenek az emberek, az újságírók, a politikusok a helyén kezelni.

Nem vezetheti fel a híradó-tudósítást a bemondó azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ma bécsi látogatásán azt hazudta vendéglátóinak, hogy...

Nem csak azért nem, mert nincs olyan televízió, amelyre ne sújtana le ezért a kormányfő meghosszabbított keze, hanem azért sem, mert ugye az majd csak néhány nap múlva fog kiderülni, hogy ez megint hazugság volt. De a tapasztalati tények bizony ezt mutatják, szépen felvázolható egy nagyívű folyamat, amelynek lényege az, hogy a miniszterelnök szavait nem lehet elhinni.

Két éve folyamatosan hazudik a magyar kormány és annak feje. Nem csak reggel, éjjel, meg este, hanem mindig. Folyamatosan. És mindezt ártatlan arccal, szemrebbenés nélkül az ellenkezőjét állítva annak, amit korábban mondott. Hiába bármi, nem számít megállapodás, nyilvánosság – így talán még izgalmasabb is ez az egész.

Sokszor megfordul a fejemben, vajon hogy alszik Matolcsy György. Nem gyötrik e rémálmok, nem tölti-e felébredéstől lefekvésig depressziós félelemben a napjait? Hiszen folyamatosan rossz színre tesz a ruletten, helyzete az „eredmények" miatt egyre kínosabb, pedig éreznie kell, hogy egy országért visel felelősséget. Ugyanez természetesen érvényes Orbán Viktorra is, akinek egyre fáradtabb arca néha azt az érzést kelti az emberben, hogy ez a politikus a vállán viseli a sorsunkat, gyötrődik, hajszolja magát értünk. De nem. Ezek az emberek élvezik, amit csinálnak. Mármint hogy hülyére vesznek minket és az egész világot.

Lehet, hogy ez már az orvosi praxis körébe tartozó probléma, lehet, hogy csak a magyar virtus ül tort ismét: „Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!".

Egy biztos, így élni, gazdálkodni, vállalkozni, családot (igen, családot!) tervezni nem lehet egy országban. Az emberek mégsem hülyék, lehetetlen, hogy mindent lenyeljenek. De ha le is nyelik, azt egyértelműen látják, hogy itt minden bizonytalan, senkinek és semminek nem lehet hinni. Csak túlélni lehet. Egy darabig.