Márki-Zay Péter elmondta, mit tenne a Paks II szerződéssel

Az ellenzéki jelölt szerint a rezsicsökkentés elkaszálása politikai öngyilkosság lenne.

2022. január 7., 08:06

Szerző:

Energiapolitikai kérdésekben nyilatkozott a Népszavának Márki-Zay Péter összellenzéki jelölt, amelyben kijelentette: politikai öngyilkosságnak tartaná a rezsicsökkentés elvételét, így a konstrukció biztosan marad. 

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a Fidesz-propaganda színtiszta hazugságokat zúdít rá ezzel a kérdéssel kapcsolatban is. Ugyanis a kormány egy Dobrev Klárával folytatott választási vitájából négy másodpercet kiemelve adnak a szájába szavakat. Márki-Zay a vitában néphülyítésnek nevezte az Orbán-kormány rezsicsökkentését, amely kijelentését a miniszterelnök-jelölt egyébként a mai napig tartja. 

Véleménye szerint meg kell értetni az emberekkel, hogy a valódi rezsicsökkentés az épületkorszerűsítésről is szól, amivel csökkenthető a pazarlás, de belefér a saját áramtermelés is. „Az Unió több ezermilliárdot adna rá, ha nem azt látná, hogy Orbán és barátai az egészet ellopják” – mondta a jelölt. Ugyanakkor kijelentette, az ingyenenergia ötletét elveti, a legtöbbet pedig takarékossággal lehetne elérni. 

Szó esett az évek óta vitatott Paks 2 beruházásról is, amelynek kapcsán elmondta, nem mondanák fel egyből a szerződést, ugyanis azt sem tudják pontosan, mi szerepel benne a titkosítás miatt. „Paks 1-et természetesen nem állítjuk le. Sőt, ha az biztonságos, támogatom a mindennél olcsóbb áramot adó régi blokkok további élettartam-hosszabbítását. Paks 2 szerződését felülvizsgáljuk.”

(Kiemelt kép: Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarország Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, a miniszterelnök-jelölti vitán az RTL Klub stúdiójába 2021. szeptember 24-én, Budapesten. Fotó: Dimény András / 168.hu)

21:45

Tűz volt egy maglódi áruházban csütörtök este, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy több mint ötszáz embernek kellett elhagynia az épületet. Az MTI úgy tudja, hogy a tűz az Auchan-áruházban keletkezett.