Márciusban érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére

2019. március 4., 20:30

Szerző:

A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

Eszerint a közszféra béremelési programjának következő lépéseként most átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban - a minisztériumokban és a háttérintézményeknél - dolgozó kormánytisztviselők bére. A törvény szerinti új besorolása alapján a kormánytisztviselő január elsejétől vált jogosulttá a megemelt illetményre. A munkáltatóknak március 15-ig kell kiállítani az új kinevezési okmányokat, amelyből a tisztviselő értesül az álláshelyének besorolásáról és az új illetményéről.

A kormánytisztviselők a februári fizetésükkel egy összegben megkapják a fel nem használt szabadságuk megváltását is. A márciusi illetmény kifizetésével egyidejűleg, áprilisban fizetik ki a január-februári illetménykülönbözetet is. Átlagosan 30 százalékos béremelés történik, de ez - a munkáltató döntése alapján - egyénenként eltérő lehet. Idén összesen 40 milliárd forintot fordít a kormány a közigazgatási bérek rendezésére – írta közleményében a Miniszterelnökség.