Már külföldön is téma az Új Színház „megszállása”

Az egész színházi szakma (és a színházkedvelő közönség) megdöbbenéssel fogadta a főváros azon döntését, miszerint 2012. február 1-jétől Dörner György vezetheti tovább az Új Színházat. Tarlós egyúttal Csurka István egykori MIÉP-elnököt is kinevezte a teátrum intendánsává. Szombaton kilenc budapesti színházigazgató nyílt levelet intézett Tarlóshoz, amelyben leírják, Dörner pályázata számukra elfogadhatatlan. A közben botrányszagúvá duzzadt ügyben megszólalt Csurka, Ascher Tamás, sőt Vidnyánszky Attila is.

2011. október 9., 19:40

Július végén tették közzé az Új Színház direktori pályázatát, amelyre Dörner György mellett Márta István eddigi igazgató is pályázott. Sajtóértesülések szerint az illetékes szakmai bizottság a pályázók meghallgatása után 6:2 arányban az Új Színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta.

„Megdöbbentem, a miértet nem tudom" - mondta Márta István, aki éppen Erdélyből tért haza, ahol a helyi színigazgatóknak beszélt Budapest színházi életéről, amikor a repülőtéren felhívta egyik munkatársa a hírrel, a főpolgármesteri hivatalból senki nem értesítette. Az igazgató elmondta, tiszteletben tartja a főpolgármester döntését, bár sajnálja, hogy a szakmai grémium véleményét nem vette figyelembe. Márta hangsúlyozta, hogy az Új Színház eredményesen működik, kiváló társulattal rendelkezik, biztos gazdasági alapokon áll, és ami a legfontosabb, a közönség szereti és tiszteli a teátrumot. "Ezt végiggondolva újra nem értem az eredményt" - fogalmazott. Márta István elmondta: a munkát folytatják, hiszen január 31-ig még ő vezeti a színházat.

Az LMP még csütörtökön közleményben fejezte ki megdöbbenését: Tarlós István nyáron a József Attila színház élére sem a szakmai zsűri által támogatott jelöltet választotta, hanem helyette a Fidesz belső köreihez tartozó Nemcsák Károlyt nevezte ki. Az Új Színház esetében is ez történt, hiszen a szakmai bizottság összes tagja a jelenlegi igazgató, Márta István kinevezését támogatta – vélik az ellenzéki pártnál. „A helyzet annyival rosszabb, hogy a főpolgármester most nem egyszerűen a jobboldalnak, hanem a szélsőjobbnak tett gesztust” – zárult a közlemény.

A pályázat hamar nyilvánosságra kerül

Az

atlatszo.huportálján pénteken elérhetővé vált Dörner György és Csurka István közös pályázata. „Az atlatszo.hu nem kíván állást foglalni a kinevezés körül kezdődött polémiában, ám mivel a birtokunkba került, közreadjuk a nyertes pályázatot. Álláspontunk szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy milyen tervnek szavazott bizalmat a Fővárosi Önkormányzat, az Új Színház ugyanis közpénzekből működik” - írták.

A pályázati anyagban Dörner így fogalmaz: „az Új Színházra adom be a pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. A fenntartó hozzájárulásával Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát”. Dörner ezenkívül hosszan részletezi, miként lépne fel a „liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen”.

Az ügyben a frissen kinevezett intendás is megszólalt. „Magyar drámákat akarunk játszani, magyar drámákat szeretnénk íratni” – foglalta össze Csurka István Dörner Györggyel közös célkitűzéseiket. Mint fogalmazott, természetesen a saját műveit is szeretné műsorra tűzni, amelyeket egy kivétellel egyetlen színházban sem játszanak. Csurka kiemelte: aktuális témákra írnának ki drámapályázatot, példaként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök történetét, valamint a privatizáció történetét említette. „Függetlenül attól, hogy mi lesz az igazságügyi elemzése a dolognak, a magyar irodalomnak, művészetnek is el kell rendezni ezt a szélhámosságot” – tette hozzá. Arra kérdésre, hogy ezek szerint sokkal politikusabb színházat szeretnének-e, Csurka István azt válaszolta, hogy a színház nem lehet meg író, az irodalom és politika nélkül. A társulat sorsáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. „Februárig a mostani társulat működik, nyilvánvaló, hogy mindenfélét meg fognak majd próbálni. De ez engem egyáltalán nem érdekel” – fogalmazott, hozzátéve, jelenleg az alkalmas írókat keresik az új darabokhoz.

A színi-direktorok elfogadhatatlannak tartják a döntést

„Megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan” -

írtaoktóber 8-i keltezéssel kilenc színházigazgató Tarlósnak. A levelet Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János ( Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó - Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház) írta alá. Viszontválaszában„meggondolatlannak, hangulatkeltőnek és méltatlannak” nevezte Tarlós István a Magyar Színházi Társaság nyílt levelét, amelyben a társaság elnökségének nevében Csizmadia Tibor elnök bírálta, hogy a Fővárosi Önkormányzat ”a többségi szakmai javaslat ellenére” döntött az Új Színház igazgatói kinevezése ügyében.

Ascher Tamás rendező, a bíráló bizottság tagja az

fn.hu-nak azt nyilatkozta, hogy bosszankodik Tarlós István döntése miatt. Dörner pályázatát általánosságok sorozatának és teljes egészében tévedésnek minősítette. Meglepetést okozott Vidnyánszky Attila megszólalása, különösen annak fényében, hogy szintén bírálta Dörner kinevezését. A (köztudottan jobboldali) Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a debreceni Csokonai Színház igazgatója – akit Dörner a pályázatában leendő rendezőként nevezett meg – a Magyar Hírlap című lap kérdésére azt mondta: meggondolatlan és elhibázott döntésnek tartja, hogy nem hosszabbították meg Márta István megbízatását. Úgy véli: egy normális anyagi helyzetben lévő, izgalmas darabokkal működő színházat dúlnak így szét.
„Nem vonom kétségbe Dörner György kompetenciáját s terveinek létjogosultságát. Azonban nem ez az első eset, hogy konkrét vízió és határozott elképzelés híján határoz a főváros. Improvizációt és ügyetlenkedést látok e döntés mögött is” – mondta Vidnyánszky.



Már külföldön is téma az Új Színház-ügy

Vasárnap a német Spiegel című hetilap

internetes kiadása is beszámoltaz Új Színház körül dagadó botrányról, a cikk főként a pályázatban intendánsként megnevezett Csurka István szerepét bírálja. A Spiegel azt írja: „Magyarországon felháborodást okozott, hogy Budapest a szélsőjobboldali politikus és író Csurka Istvánt és a hozzá hasonlóan gondolkodó színházi embert, Dörner Györgyöt választotta a korábban liberális Új Színház élére”. A lap beszámol a Magyar Színház Társaság (MSZT) tiltakozó leveléről azt illetően, hogy a kinevezés a szakma kifejezett véleménye ellenére történt. Az MSZT leveléből idézi azt a véleményt, hogy Tarlóst „politikai célú területszerzés” motiválja.

Csurkáról így fogalmaz a cikk: „a parlamenten kívüli szélsőjobboldali párt, a MIÉP elnöke, aki sokszor antiszemita megjegyzésekkel véteti észre magát”. Említik, hogy Csurka a korábbinál „politikusabb” színházat szeretne, és alig játszott darabjait akarja most színpadra vinni. A lap beszámol arról a tervről is, hogy Csurka aktuális témákat feldolgozó drámapályázatot szeretne meghirdetni. „Jövőbeli társigazgatója, Dörner kinyilvánította: »nemzetileg elkötelezett«. A »beteges liberális hegemóniát« rendbe szeretné tenni és »hadat üzen a liberális igényű szórakoztatóiparnak.« Prioritást kíván adni magyar szerzők munkáinak. A színház nevét módosítani szeretné. Új Színház helyett Hátország Színháznak kívánja hívni a színházat. A »Hátország« a »szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot« szimbolizálja, mondta Dörner” – zárul a Spiegel online cikke.

Szerveződik a tüntetés

A Facebookon eközben meghirdettek egy demonstrációt is: a

Tüntetés azért, hogy ne Dörner György legyen az Új Színház igazgatója! elnevezésű eseményt október 21-ére tervezik a színház bejárata elé. A cikk írásának pillanatáig több mint ezernégyszázan jelezték, hogy részt kívánnak venni a tüntetésen, és a szám óráról-órára nő.