Már a barátai is elfordulnak Orbántól
Orbán vejének üzleti ügyeire is hivatkozik kritikus cikkében a Die Zeit. A német lap kifogásolja többek között, hogy a népszerűtlen, korlátozó magyar törvények alól sokszor mentesülnek a kormányhoz közel álló üzletemberek. A lap kiemeli: a vasárnapi zárva tartás nem vonatkozik a kikötőkben lévő boltokra, Tiborcz István pedig most vette meg a keszthelyi kikötőt.
A magyar választók elfordulnak Orbán Viktortól, repedezik a politikus népszerűsége. Egyre kevesebb választó támogatja tekintélyelvű irányvonalát és oroszbarátságát. Már egykori
barátok is eltávolodnak tőle.
A veszprémi eredmény és a kétharmad elvesztése vereség a kormányfő számára. A Die Zeit által idézett Boros Tamás a Policy Solutionstől úgy véli: egy korszak végének vagyunk a szemtanúi. Az ellenzék 2006 óta egyik vereséget szenvedte el a másik után. Most viszont fennáll a remény, hogy megverjék a Fideszt, mivel annak csökken a támogatottsága.
A német lap hangsúlyozza: Tiborcz vagyona egyre gyarapszik, igaz, nem mindig átlátható ügyletek révén. A politikusok családtagjainak meggazdagodása viszonylag új fejlemény, mert Magyarországon ez a lehetőség eddig főként az oligarcháknak állt. Lásd Simicskát, bár a barátságnak már vége.
A magyarok kétharmada szerint az ország külpolitikája elfogadhatatlan. Az emberek inkább az EU-val és az USA-val szorgalmazzák az együttműködést, viszont elutasítják a túlzott közelséget Oroszországhoz. Putyin budapesti útját az orosz állami sajtó aknázta ki, azt bizonygatva, hogy a látogatás tanúsítja: az ország nem szigetelődött el Európában.
Varsóban viszont a miniszterelnök asszony váratlanul élesen bírálta Orbánt, ami a korábbi jó kapcsolatok miatt döbbenetet váltott ki a magyar fővárosban.
(Forrás: Szelestey Lajos/Klubrádió)