Tücsök, a puli is beengedte a tettest, de nem a balkezes unoka volt – Tizenöt év után elfogták a makói kettős gyilkost

2020. február 20., 17:20

Szerző:

Tizenöt évvel ezelőtti makói kettős gyilkosság miatt indult eljárás egy férfi ellen - tájékoztatta csütörtökön a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte: a megalapozott gyanú szerint 2004. november 16-án délelőtt a gyanúsított megölte makói otthonában az ott élő idős sértettet és látogatóba érkező lányát. Az ügyben egy férfit meggyanúsítottak, de a főügyészség 2006 márciusában megszüntette a nyomozást, mert nem volt megállapítható hogy a bűncselekményt ő követte el. 

Ebben az épületben történt a kettős gyilkosság
Fotó: Szabad Föld/Arcanum

Az időközben felmerülő újabb adatokra figyelemmel a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Életvédelmi Osztályának előterjesztésére 2019 novemberében a Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el a megszüntetett nyomozás továbbfolytatását - közölte az ügyészség

A továbbfolytatott nyomozásban beszerzett bizonyítékokra figyelemmel a nyomozó hatóság látókörébe került egy mindeddig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a nyomozási bíró felé a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére, amit a bíró el is rendelt. A férfi nem tett vallomást a bíróság előtt. A döntést a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges.

A Délmagyar korabeli cikke szerint azon a keddi napon Makón, a Szegedi utca egyik házában holtan találták az ott lakó 78 éves özvegyasszonyt, és 51 éves lányát. A két nővel brutálisan végeztek: elvágták a torkukat. Az áldozatok a Délmagyar szerint a városszerte ismert vállalkozó, Tóth-Kása László anyja és húga voltak. (A lap 2006 májusában már egy halálos autóbaleset kapcsán említette meg a Tóth-Kása családot. A balesetben egy Citroën 35 éves sofőrje vesztette életét, aki Tóth-Kása László egyik fia volt, vagyis a makói vállalkozó pár éven belül elveszítette az anyját, a húgát és a fiát is.)

A rendőrség pár héttel a kettős gyilkosság után letartóztatott egy gyanúsítottat. Ő volt T. N., aki a Szabad Föld helyszíni riportja szerint az idősebb áldozat egyik unokája volt, és a Makótól 20-30 kilométerre lévő Nagylakon élt.

A férfi nem csak azért került a képbe, mert a nyomozók szerint a tettes ismerhette az idős asszonyt (vélhetőn kulcsa volt, vagy az özvegyasszony maga engedte be, ráadásul Tücsök, „a harapós puli” idegeneket nem „fogadott”, vagyis a kutyának is ismernie kellett az elkövetőt).

A helyszínen talált szagminta megegyezett T. N. szagával, ám a férfi szerint, amikor a gyilkos a szomszéd felé távozott, akkor belelépett az ő vizeletébe, mert állítása szerint ő oda járt a dolgát végezni, amikor a nagyanyjánál volt. Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes akkor a Szabad Földnek azt nyilatkozta, azok a nyomok, amelyek az unokától származnak, nem csak akkor kerülhettek a helyszínre, amikor elkövették a bűncselekményt. A bűnösséget a DNS-maradványok bizonyítják egyértelműen, de miután egy kesztyűn és az özvegyasszony körme alatt nem T. N. DNS-ét találták meg, megszüntették ellene a nyomozást. Az előzetes letartóztatásban töltött több mint egy évért pedig két és félmillió forintot kapott.

A nyomozók Kovács szerint arra nem találtak tanút, hogy az unoka a gyilkosság napján vagy közvetlenül előtte Nagylakról Makóra utazott volna, így nem lehetett megdönteni a férfi alibijét, mely szerint azon a napon ki sem mozdult a faluból. A szakvélemény egyébként megállapította, hogy a tettes balkezes volt, a Szabad Föld újságírója pedig emiatt külön kiemelte, hogy T. N. bal kézzel nyúlt a sör után, amikor a Nagylakon lévő kocsmában beszélgetett vele a történtekről. 

Az unoka tehát ártatlan, az új gyanúsítottról, a nyomozás adatairól a rendőrség február 21-én pénteken, egy sajtótájékoztatón közöl majd több információt. 

Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző Facebook-oldalára.