Május végére elfogyhat a hazai hal

Drágulás várható és nyárig a hiányt sem tudják pótolni. 

2021. március 26., 05:51

Szerző:

Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka – mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője, aki szerint május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból, és júliusig tartó hiány alakulhat ki a magyar piacon.

A lap pénteki számában megjelent cikk szerint ráadásul a kormoránok az idén szokatlanul nagy kárt okoztak az ivadékokban, ami a következő két év termelésére negatívan hat. Az árak a tavalyinál 10 százalékkal magasabbak, és várhatóan tovább emelkednek. A szokatlanul korán felpörgő, főként Romániába, Lengyelországba és Németországba irányuló kivitel láttán a MA-HAL februárban felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a halgazdálkodóknak nincsenek pluszkészleteik. A busa például teljesen eltűnt a piacról, de a pontyexport is jóval nagyobb volt a szokásosnál.

„Március végén ilyen kevés hal még nem volt Magyarországon, és szinte biztos, hogy ez a készlet nem tart ki addig, amíg a tavasszal telepített egyedek elérik a másfél kilós súlyt, így május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból” – mondta a lapnak Lévai Ferenc. Hozzátette: most mindenki arra törekszik, hogy a meglévő vevőit kiszolgálja – a piaci halárusokat, a nagy áruházláncokat és a horgászegyesületeket –, de az exportigényeket már nem tudják kielégíteni. Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy a hazai kereslet egyre nő, ami megnövekedett halfogyasztást jelez.

(Kiemelt kép: Szürkeharcsát emel ki hálóval a tartályból egy mohácsi halbolt dolgozója, 2020. december 22-én. MTI | Sóki Tamás)

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.