Jordán Tamás: Nem vagyok gyáva

Jordán Tamás a be nem mutatott Alföldi-darabbal kapcsolatban úgy érezte, az előadást elutasítaná a szombathelyi közönség. „Amikor Robival beszélgettünk erről, azt mondta, ha ő lenne a szombathelyi igazgató, ő sem mutatná be” – fogalmazott. A legfrissebb 168 Óra hetilapot ajánljuk.

2021. március 11., 13:10

Szerző:

Jordán Tamás úgy érzi, élete egyik legfontosabb momentuma volt, amikor Szombathelyen 2017-ben nem akarták meghosszabbítani a szerződését, és tüntettek mellette.

„Ez szeretetcunami volt. Nagyon meglepett, ahogy a közönség reagált erre” – mondta. Hozzátette némi politikai jellege is lehetett a tüntetésnek, „bár abban majdnem mindig következetes voltam, hogy egy igazgató ne politizáljon. Néhányszor áthágtam ezt a szabályt” – tette hozzá.

Szerinte a szakmai és emberi minősége mellett, de a rendszer ellen is szólhatott a tüntetés. Kifejtette, egész életében nehezen viselte a társadalmi feszültséget, keresztény neveltetésben részesült, de a jelenlegi helyzetben nem látja jelét a szeretetnek.

„Ebben a kereszténynek mondott országban le vagyok döbbenve, mennyire különbözik mindaz, amit tapasztalok, attól, amit tanultam. A családomban erős katolikus nevelésben volt részem. Az egyik nagybátyám 1937-ben Sao Paulóban megalapította a bencés rend misszióját. Számomra a kereszténység első számú szabálya a szeretet. Gyerekkoromban belém ivódott, hogy a szeretet a legfontosabb parancs. Nyomaszt, hogy ebben az országban nemhogy a szeretetről nincs szó, de egyre inkább elharapódzik a gyűlölet. Ez elviselhetetlen számomra, ezért keresek mindenkivel konszenzust. Már évtizedekkel ezelőtt is nehezen tudtam elviselni a társadalmi feszültséget, most egyre jobban generálják” – mondta.

 
Fotó: 168.hu | Dimény András
 

 

Kérdésre kifejtette, hogy nem érzi magát gyávának, miután meghirdette a szombathelyi színház Székely Csaba melegekről szóló, Öröm és boldogság című darabját Alföldi Róbert rendezésében, de mégsem került sor a premierre. „Amikor meghirdettem, hittem Alföldiben, és hiszek most is. De az volt a megérzésem, hogy ezt a szombathelyi közönség elutasítaná. Átgondoltam a döntésemet, és arra jutottam, hogy nem mutatjuk be ezt a darabot. (…) Amikor Robival beszélgettünk erről, azt mondta, ha ő lenne a szombathelyi igazgató, ő sem mutatná be.”

A POSZT megszűnéséről lemondóan nyilatkozott, de a színházak helyzetéről is megtudhattuk a véleményét. „Szeretnék szelíden fogalmazni. Katasztrofálisnak és majdnem reménytelennek tartom a helyzetüket. Az, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt, a csúcspélda. De a színházigazgatói kinevezéseket, vagy azt, hogy ki miért mennyi támogatást kap vagy nem kap, ugyanígy említhetném. Elsősorban politikai szempontokat preferálnak” – mondta.

A tejes interjút a 168 Óra március 11-én megjelenő számában olvashatják.

Fizessen elő a 168 Óra nyomtatott hetilapra itt!

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.