Majd értesítjük...

Boda Mónika a harmincas éveiben jár. Pécsen él férjével és két gyermekével. Jelenleg munkanélküli, pedig mindent megtesz, hogy ezen változtasson. Gyerekfelügyelet megszervezve: a nagyobbik már óvodás, a kétévesre nemrég nyugdíjazott édesanyja vigyázna. Február óta számításai szerint negyven önéletrajzot küldött szét. Szívesen mesélne az állásinterjúk megpróbáltatásairól – ha eljutna odáig. Negyven önéletrajzából több mint harmincra válasz sem érkezett.

A pécsi Interfruct Kft.-nél dolgozott. Eladó-pénztárosnak vették fel, később már a boltvezető-helyettesi teendőkbe is besegített: többek közt a rendelések összeállításába, a számlázásba és a könyvelésbe. Csakhogy mindez nem elég a boldoguláshoz. Sorolja a rossz tapasztalatokat. Dühösen áradnak belőle a szavak.

Csoportos interjúra érkezett egy céghez, ahol feltették az ilyenkor szokásos kérdéseket, köztük Mónika és villámfelmérésünk alapján az álláskeresők többsége számára az első számú rémet: miért szeretne nálunk dolgozni? (Erre – mondják a munkát keresők – nincs jó válasz.) Aztán kérték, írják le a bérigényüket, miközben az állást fix fizetéssel hirdették meg.

Máskor egy boltvezető-helyettesi állást pályázott meg Mónika egy pécsi belvárosi sportszaküzletben. E-mailen küldték el neki a három felvételi feladatot. Meglepődött, de nekilátott. Az első az Excel-táblázat kezelése volt, a fakitermelés témakörében. A második: angol szöveg magyarra fordítása. Végül felbukkant az örök kedvenc: ezúttal angolul kellett szavakba öntenie, miért is akar a cégnél dolgozni. Bár az otthoni gyerekzsivaj közepette írta meg a választ, úgy érezte, megoldotta a feladatot. Sajnos nem jutott el a következő fordulóig, de legalább az esélyt megadták.

Ellentétben azzal a céggel, amely kizárólag üzletének kirakatán hirdette: eladót és üzletvezető-helyettest keresnek, azonnali kezdéssel. Mindkettőt megpályázta, hiszen megfelelt a feltételeknek. Személyesen adta le az önéletrajzát, aztán nem hallott többet erről a cégről sem. Mindenesetre az azonnali kezdés sem lehetett annyira sürgős, hiszen a hirdetés azóta is, immár hónapok óta ott díszeleg az ablakban.

– Néha az az érzésem: nincs is szükségük munkaerőre ezeknek a cégeknek. De nyilván meg kell hirdetniük egy előre levajazott állást, vagy egyszerűen jó reklám, ha egy „kint felejtett” hirdetésre személyesen jelentkezik húsz-harminc ember. Hiszen néhányan közülük bizonyára körülnéznek a boltban is.
És folytatja a sort. Fényképes önéletrajzzal jelentkezett egy eladói állásra, behívták. Ott a helyszínen derült ki, nem veszik fel, mert nem szőke, nem illik a csapat „arculatába”.

– A fényképen nem látták, hogy barna vagyok? – csattan fel Mónika. – Sokszor a korom is akadály, elmúltam huszonöt éves. Szinte sehol sem tudják, hogy a munkatámogatási kedvezmény nemcsak huszonöt év alattiak, de a gyedről visszatérő kismamák esetében is jár.

Vagy nem akarják tudni. Mónika gyakran szembesült azzal, hogy a bevásárlóközpontok boltjaiban előszeretettel alkalmaznak tapasztalatlan, de csinos, fiatal lányokat.

– Nagyon sok kismama jár ugyanebben a cipőben Pécsen – teszi hozzá. – Folyamatosan falakba ütköznek. Szomorú, ha ilyen szempontok alapján szelektálnak a munkáltatók, hiszen többségében tapasztalt, szorgalmas munkaerőt veszítenek el így.

Akadnak szerencsésebbek is. Például a huszonhat éves budapesti Novák Ádám. Az elmúlt hét évben – középfokú műszaki végzettséggel – főként mobiltelefon-gyártás és -javítás területen dolgozott. Eddig négy munkahelyen. És bár mindenhonnan csoportos létszámleépítés miatt kényszerült távozni, a kudarcok nem szegték kedvét. Minden alkalommal egy hónapon belül talált munkát. Már amikor akart.

– Jelenleg két hónapja vagyok állástalan, de saját elhatározásból. Összegyűlt annyi megtakarításom, hogy egy kis „tavaszi szünetet” megengedhessek magamnak. De most ismét belevágtam a keresésbe. Máris úgy érzem, túl vagyok egy sikeres interjún. Csak még várnom kell a pozitív válaszra.

És hogy minek köszönhető ez a kivételes szerencse? Ádám azt mondja: jó szakmát választott, hiszen náluk mindig kelendő a tapasztalt, megbízható dolgozó. És nyilván az is sokat nyom a latba – de ezt már mi tesszük hozzá –, hogy a munkaerőpiacon általában a fiatal férfiaké a pálya.

Azért Ádám is mesélhetne az álláskeresés kellemetlenségeiről, ha rövidebben is, mint kevésbé szerencsés társai. A „miért akar nálunk dolgozni” kérdés démonja őt is kísérti az interjúkon, emellett Ádámnak is meg kellett tanulnia a „majd értesítjük” fordulat tényleges jelentését.

De a legbosszantóbb számára nem ez.

– A mi szakmánkban nagyon fontos a tudás: a munkahelyeken írásos teszt a beugró a felvételi beszélgetésre. Többnyire az iskolai tananyagot kérik számon. Csakhogy már életem első munkanapján rájöttem: szinte minden, amit megtanítottak, a gyakorlatban alkalmazhatatlan. Elavult a tananyag ugyanis. Egyszerűen nem értem, miért ezt kérdezik vissza az állásinterjún, amikor ők is pontosan tudják: ennek a tudásnak aztán garantáltan nem sok hasznát veszem a munkám során.

Ádám egyébként az életen át tartó tanulás híve. Különösen az ő szakmájában fontos ez – hangsúlyozza –, ahol villámgyorsan kell alkalmazkodni az újabb és újabb fejlesztésekhez. Ez a gondolkodás több exkollégájának esetében vezetett már látható sikerre: őket – középfokú végzettségük ellenére – mérnökké léptették elő.

– Csak az a baj, hogy ha szokás szerint megszűnik a cég, a következő munkáltatónál nem számít a mérnöki tapasztalat, ha nincs felsőfokú végzettség. Kezdődhet elölről a karrierépítés.

Az egyetemi tanulmányokat a szemeszterenként több mint százezer forintos tandíj miatt nem engedheti meg magának. Így marad a remény az előléptetésre és arra, hogy előbb-utóbb véget ér a csoportos létszámleépítések időszaka.

Egyelőre azonban nem arra tartunk. A Pénzügykutató Zrt. nemrég megjelent tanulmánya szerint szinte minden ágazatban csökkentek a foglalkoztatást is segítő beruházások. Ezt jelzi a 10,7 százalékos, rekordközeli munkanélküliségi ráta is.

Tanay Gábor – egy pénzügyi tanácsadó cég vezetőjeként – úgy véli: nemcsak a kínálati oldalon van probléma. Szakmájának területéről sorolja a példákat.

Dől a panasz a munkaerőpiac túloldaláról is. Szinte mindennapos, hogy a beérkező önéletrajz alanya végül meg sem jelenik a felvételi beszélgetésen. Sőt, a biztonság kedvéért még a telefonját is kikapcsolja. Vagy ha megjelenik, távozása után nem hallanak róla többet. Vagy elvégzi a cég által fizetett tanfolyamot, de egy-két sikertelen, leginkább közeli ismerősökkel folytatott tárgyalás után kámforrá válik – sorolja Tanay.

Sokszor jelentkeznek volt banki vagy biztosítói alkalmazottak, gondolván, rokon szakmát választanának. De rájönnek, ez nem egészen így van, itt bizony nem jön házhoz az ügyfél. Kajtatni kell utána, ismeretleneket felhívni, győzködni őket. Nincs fix munkaidő és fix fizetés, csak szerződéses munkaviszony és a teljesítményen alapuló bérezés.

– Ide vállalkozói szellem kell, ami hiányzik a jelentkezők nagy többségéből. Eddig 55 ezren végezték el a kurzust, ezren maradtak a pályán. És az az 54 ezer nyilván minket hibáztat majd, s nem vallja be magának sem: megfutamodott a feladat elől egy-két tárgyalás vagy akár egy beszélgetés után. Ha nem hisszük el valamiről, hogy meg tudjuk csinálni, akkor tényleg nem sikerülhet. Márpedig a tapasztalatom az: az álláskeresők már annyira belefáradtak a folyamatos visszautasításba, hogy mire munkához jutnának, semmi önbizalmuk nem marad. Ezért nem tudnak érvényesülni.