Magyarországon az elit csődöt mondott – John Conelly: A nemzeti ügyet nem szabad a jobboldalra hagyni
Az idei év a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriuma. A magyarok többsége máig is igazságtalannak tartja azt, ahogyan akkor átrajzolták a határokat. Ez nálunk viharos érzelmekkel, sok keserűséggel telített ügy. Kérdés viszont, hogy a világon van-e rajtunk kívül bárki, aki megérti ezt a fájdalmat és kész együttérezni a magyarokkal.
Nem örülök, hogy ezt kell mondanom: nemcsak Trianon ügyében, de általában a történelmi múlttal kapcsolatban szinte teljes a tudatlanság a Nyugaton, elsősorban az Egyesült Államokban. Egy átlagos amerikai azt gondolja: annak, ami ilyen régen történt, a mai életünk szempontjából már semmilyen jelentősége sincs. Furcsállja, hogy vannak emberek, akiknek még mindig tud fájdalmat okozni valami, ami száz éve történt. Természetesen történészként én nagyon is átérzem, hogy a trianoni békeszerződés nem annyira a nemzetek önrendelkezési jogának érvényesítéséről, mint a vesztes Magyarország megbüntetéséről szólt. Ahogyan a büntetés volt a Németországgal kötött versailles-i béke célja is, amely eleve magában hordozta a későbbi konfliktusok magvát. Megágyazott annak, hogy megerősödjenek azok a radikális nacionalista erők, amelyek később felszámolták a demokratikus berendezkedést, így ez a szerződés súlyos történelmi tévedés volt. Trianonról még kevesebben tudnak, mint Versailles-ról, és kevéssé ismert, hogy a magyarokkal kötött szerződés bizonyos értelemben sokkal rosszabb volt a németekkel megkötött békénél is. Magyarországnak színtisztán magyarlakta területekről is le kellett mondania például a mai Nyugat-Romániában vagy Szlovákiában.
A szomszédos országokban, ahol az emberek a nyugatiaknál jobban tudják, hogy száz éve mi történt, valószínűleg még kevesebb szimpátiára számíthatunk.
Nyilván a történelmi emlékezet működésében is érvényesül valamiféle önvédelmi, önigazolási ösztön, hiszen mindenki tart attól, hogy felmerülhet a szándék a határok felülvizsgálatára, ami nagyon veszélyes dolog lenne. Én magam úgy gondolom, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldására az egyetlen reális lépés az, amelyet Dél-Tirolban alkalmaztak. Ott a magyarhoz hasonló helyzet alakult ki, amikor Ausztriától egy jókora németek lakta területet csatoltak el. A második világháború után aztán Németország, Ausztria és Olaszország jól működő egyezményt dolgozott ki, amely a helyi német közösségnek széles körű politikai és kulturális jogokat adott. Meggyőződésem: ahol az államok készek az együttműködésre a kulturális jogok biztosítása érdekében, ott a nacionalizmus tüze is kialszik. Hozzáteszem: szerintem a kulturális autonómia követelése teljes mértékben jogszerű.
Hogyan határozná meg mi régiónk megkülönböztető jegyeit, mi jellemzi az itteni nacionalizmust?
Kelet-Közép-Európa olyan régió, amelynek népei náluk hatalmasabb, birodalomalkotó nemzetek közé kerültek. Ami közös bennük, hogy hosszú történelmi korszakokon át az orosz, az ottomán, az osztrák, a német fennhatóság határozta meg életük kereteit. Minthogy úgy érezték, hogy nemzeti létük feltételei nem biztosítottak, hogy saját kultúrájukhoz való joguk csorbát szenved, a 19. században megerősödtek a mozgalmak, amelyek a számukra adott politikai tér kiterjesztését követelték. Akkoriban a nacionalista mozgalom haladó, liberális eszmékkel párosult, a közös jólétért, a jogegyenlőségért szállt síkra. Ez a nemzeti mozgalom különösen intenzív volt Magyarországon, ahol erős volt a félelem, hogy az ország, a nép eltűnhet a német és szláv áradatban.
Ez a félelem különböztette meg a magyarokat a térség más népeitől?
Vannak más fontos különbségek is. Például az, hogy Magyarország valaha nagy és erős királyság volt. Nyugaton nagyon kevesen tudnak arról, hogy milyen méretű, milyen nagy befolyású hatalom volt Európában Magyarország. Ez fontos megkülönböztetőjegye a magyar tapasztalatnak, a magyar hagyománynak. Ezzel részben összefügg, hogy ebben az országban volt egy jelentős réteg, amely a nemzeti kultúra mellett folyamatosan saját politikai jogainak, kiváltságainak megtartásáért is küzdött. A dzsentriké, azoké a nemeseké, akik a szűkülő országban birtokaikat elveszítették, de ragaszkodtak évszázados jussukhoz, ami a kiegyezésről szóló 1876-os megállapodásokra is rányomta a bélyegét. Azt persze nem tudom, hogy mindennek a mai közéleti és politikai viszonyokra van-e bármilyen hatása.
Az Orbán-kormány politikájának fontos része a magyar út emlegetése. Az állítás, hogy magyarnak lenni jó és felemelő dolog. Ön sokat foglalkozik a térséggel és benne Magyarországgal. Mit gondol, létezik-e valamiféle különleges vagy legalábbis jellegzetesen magyar üzenet a világ számára?
Magyarország azért érdekes, mert Európa része. A magyar történelem fontos, mert az európai történelem egy darabja. Amikor én történészként elkezdtem Európával foglalkozni, választhattam a kontinens nyugati és keleti része között. Az utóbbit választottam, mert itt sokkal több drámát, izgalmas fordulatot láttam, mint a kontinens nyugati felén. Az elmúlt évszázad magyar történelme igencsak viharos volt. Itt szinte egyszerre jelentek meg a demokratikus kormányzás csírái és az autokrácia kihívásai. Teret nyert a fasizmus, megtörtént az a népirtás, melyet részben a magyarok, részben a nácik hajtottak végre. Később az ország sorsa úgy alakult, hogy része lett annak az államszocialista kísérletnek, amit 1956-ban éppen a magyarok próbáltak lerázni magukról. A magyar forradalom ügye pedig máig is igen fontos mindazok számára, akiket érdekel az európai hagyomány. A Kádár-jelenség is figyelmet érdemel, hiszen a magyar vezető szocializmusmodellje valamiféle majdnem pragmatikus, majdnem elfogadható válasznak tűnt a keleti blokkban, a nyolcvanas évek ellenzéki mozgalma is sok érdekes gondolatot vetett fel. Azt azonban nem tudom, hogy a mai magyar politika szolgál-e igazi érdekességgel a világ számára.
Érdekességgel mindenképpen, hiszen Orbán Viktor sokkal fontosabb szereplője az uniós politikának, mint ami Magyarország gazdasági súlyából vagy népességének arányából következne.
Ez tény. Ha tehát az a kérdés, hogy Magyarország ma milyen módon érdekes a nagyvilág számára, azt mondhatom: mint figyelmeztetés. Figyelmeztetés arra, milyen erők szabadulhatnak el a politikában, ha egy állam elitje kudarcot vall a társadalom érdekeinek demokratikus képviseletében. Az elit képtelen volt megfelelően kezelni a társadalmi feszültségeket, és ez tette nyitottá az embereket a populista szlogenekre. Orbán Viktor hatalmának kiteljesedése valójában a szociálliberális koalíció csődje.
Orbánt nacionalistának tartja?
Persze. Nacionalista érvelést folytat, tehát nacionalistának tartom. Nem tudhatom, hogy lelke mélyén mit gondol, de nacionalistaként nyilvánul meg. Akkor mi más volna?
Úgy gondolja, hogy az ő vezetése alatt az ország visszatér a múltba, az etnikai nacionalizmus korszakába?
A múltba sohasem lehet visszamenni. Akkor sem, amikor egyes politikusok a múltból ittfelejtett érvelést porolják le. Ma még nem tudjuk megmondani, hogy a szélsőjobboldali politizálásnak, az Orbán-féle populizmusnak van-e jövője Európában. Sok minden függ az idei amerikai választások kimenetelétől. Sok függ attól, hogy sikeres lesz-e Boris Johnson politizálása Nagy-Britanniában és hogy Németországban milyen pályát fut be az AfD. Hogy a német politika követi-e az osztrák példát, ahol a szélsőséges Szabadságpárt kiesett a hatalomból, és a helyét a zöldek vették át a kormányzó koalícióban. Én azt remélem: ez lesz Európa haladásának fő iránya.
Ön lát-e működőképes baloldali választ a nacionalizmusra? Európa jelentős részén a szociáldemokrácia manapság nem szexi, a nemzeti érvelés viszont igen.
Azt gondolom: a szociáldemokrácia egyik nagy hibája, hogy figyelmen kívül hagyja az etnikai nacionalizmus erejét. Az én megítélésem szerint baloldali álláspont lenne például azt mondani: a Romániában élő magyarok kulturális jogai alapvetően fontosak, és azokért ki kell állnunk. Ezt az ügyet nem szabadna a jobboldalra hagyni. A világon semmilyen érv nincs az ellen, hogy a baloldal kiálljon a nemzeti kultúra fontosságáért és őrizze a történelmi emlékezet hagyományait. Ennek átgondolása szerintem fontos esély lenne. Milliók érzelmeit nem szabad figyelmen kívül hagyni, és ez nemcsak Magyarországon nagy tanulság, hanem például Nagy-Britanniában is, ahol a Munkáspártnak át kell alakulnia. Meg kell értenie, mi vezetett a Brexithez. A migráció miatt nagyon sok egyszerű munkásember szavazott a kilépésre, akik hagyományosan a Labour szavazói voltak. Ők attól féltek, hogy közösségeik feloldódhatnak a külföldiek áradatában. Az ő aggodalmaikat a baloldalnak igenis meg kell értenie és képviselnie kell. Alkalmazkodnia kell ahhoz a realitáshoz, hogy manapság Európában a legerősebb politikai érv, hogy a nemzeti közösségek meg akarják védeni kulturális jogaikat, tradícióikat, arculatukat.
Most a CEU egyik előadótermében ülünk. Az egyetem világszerte elismert amerikai kurzusainak elüldözése még mindig értelmezésre váró sztori. Ennek is a nacionalizmus lenne az oka? Az volna Orbánék álláspontja, hogy mi éppen elég okosak vagyunk magunktól is, minket ne próbáljanak mindenféle idegenek tanítani. Csak megzavarnák a rengeteg észt, ami a mi fejünkben van.
Szerintem a kizárólagosságra építő nacionalizmus alapja a félelem. Hogy pont a gyengeségünk lepleződhet le. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes a korai cseh nacionalisták álláspontja: tanuld meg a történelmünket, de a leckét csak akkor tudhatod jól, ha tudod a többiekét is. Ráadásul Orbán érvelésének állítólagos keresztény jellege önmagában ellentmond a félelemre építő, elzárkózó politizálásnak. Számomra teljesen bizarr dolog, hogy valaki az etnikai nacionalizmus pártján áll, miközben a keresztény értékrendet emlegeti, ugyanis az igazi keresztény mindig is nyitott volt más nemzetek kultúrája iránt.
Már csak azért is, mert aligha létezik még egy annyira globális, nemzetközi eszmerendszer, mint a kereszténységé.
Persze. Miközben a katolikus egyház mindig is elismerte a nemzeti törekvések legitimitását, arról is világosan beszélt, hogy egyetlen nemzetnek sem szabad többre tartania magát a másiknál. Az egyház hagyományosan a nemzetközi együttműködés mellett állt ki, sőt annak fóruma, terepe volt. Manapság Ferenc pápa a kétségbeesett emberek, azaz a menekültek megsegítésére hívott fel, és kijelentette: aki falakat épít, nem keresztény. Ez elsősorban Donald Trumpra vonatkozott, de másra is érvényes.
Ön is hallhatott a gyöngyöspatai cigány gyerekek kárpótlásának ügyéről, illetve arról, hogy a magyar kormány meg akarja tagadni az erről szóló bírósági ítélet végrehajtását. Mit gondol, egy ilyen ügy nyomán feltámadhat-e a cigány nacionalizmus?
Azt hiszem, cigány nacionalizmus nem létezik. Vannak nemzetközi hírű cigány vezetők Kelet-Közép-Európából is, de a cigányoké nem politikával áthatott közösség, talán a megfelelő képzettség hiányában. A cigány életforma hagyományosan a vándorláshoz, a régiók határainak átlépéséhez kapcsolódott, ahhoz, hogy közösségeik elkerülik az államhatalom szféráit. Ragaszkodnak cigány identitásukhoz, de eleve elutasítják a politikai aktivizmust. Én nem is találkoztam alapos munkával a cigányság történetéről. Bevallom, hogy a nemzeti identitások kialakulásának történetével foglalkozó vaskos könyvemben nem is szerepelnek. Nagyon nehéz értékelhető forrásokhoz jutni róluk. Az persze más kérdés, hogy ha a bíróság határozatot hozott valamiről, azt be kell tartani.
