Etikai eljárás indul a szegedi egyetem orvos-rektora ellen, aki olaszországi síelésen lett koronavírusos, majd műtéteket végzett
„A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben. Szükség esetén az eljárás magasabb fórumok elé kerül.” - írta weboldalán a Magyar Orvosi Kamara, amit a hvg.hu szemlézett.
Rovó László a Szegedi Tudományegyetem rektora, továbbá a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója is.
Miután hazatért a síelésből, nem vonult házi karanténba, hanem bement dolgozni, műtött is. Csak azután vetették alá vizsgálatoknak, hogy a koronavírus tüneteit produkálta.
Később közleményt adott ki Rovó, amiben azt írta, üdülése dél-tiroli (ami Észak-Olaszországban található) helyszíne "előzetes tájékozódásom alapján nem tartozott a koronavírus által veszélyeztetett területek közé, és ezt számos forrás megerősítette számomra".
A MOK szerint a rektor döntésének következményeként „a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít ”– írják.

A MOK reményét fejezi ki, hogy mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban vizsgálják ki a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.
Az Operatív Törzs vasárnapi tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy Rovó László kapcsán a Nemzeti Népegészségügyi Központ elvégezte a szükséges kontaktkutatásokat.
Eddig több mint 120 laboratóriumi mintavétel történt, de a vizsgálat jelenleg is tart. Az érintettek pedig házi karanténban vannak.