Se tény, se érv, se indoklás, se terv – a rendes tájékoztatást hiányolja a Magyar Orvosi Kamara
A jelenlegi intézkedések és a jelenlegi epidemiológiai adatok egyáltalán nincsenek összhangban a Magyar Orvosi Kamara szerint. Mint írták, az elmúlt két hét eseményeire eddig sehonnan
nem kaptak racionális érveket, sem tényeket, sem valós indoklást, nemcsak az elmúlt események okát nem ismerik, de a jövőre vonatkozó terveket sem.
"Az egészségügyi dolgozók egy része állás és jövedelem nélkül maradt, másik része erején túl teljesítve próbál gondoskodni a betegeiről.

Sokan komoly orvosetikai döntésekre kényszerülnek, mert látják, hogy az elbocsátott beteg nem fog ugyanolyan színvonalú ellátásban részesülni otthon, ha viszont ellenállnak, állásukat elvesztik, és akár politikai támadások közepén találják magukat – közölték.
A Magyar Orvosi Kamara közleményében hangsúlyozta, hogy megpróbálják a jelen járványhelyzetet szakpolitikaként, az egészségügy ügyeként kezelni, csak épp
- „a védekezést a belügyminiszter irányítja,
- a védőfelszereléssel érkező repülőket a külügyminiszter vagy az innovációs és technológiai miniszter fogadja,
- a kórházakat és a lélegeztetőgép-gyárat a miniszterelnök látogatja,
- a védekezésről rendőrök és katonák tájékoztatnak, de
az odavezető út teljes homályba vész"

A kamara kásler Miklós miniszternek levélben foglalta össze aggályait. Ebben egyebek mellet azt írták:
„Az egészségügy dolgozói egy miniszteri levélből tudják meg a következő lépést, de nem tudják milyen ütemezésben, mire kell felkészülniük.
Nem ismert, hogy milyen járványterjedési dinamika esetén milyen forgatókönyvhöz kell igazodniuk, számolniuk kell-e esetleges kirendelésükkel. A szakmailag nem indokolhatóan rövid határidejű átszervezések komoly orvosetikai-lelkiismereti problémákhoz vezettek"
Hozzátették: a rendszer átalakítását, válsághelyzetben való működését meghatározó dokumentumok ma csak levél formájú miniszteri utasítások, amelyek nem jelennek meg a közlönyben, de még az EMMI honlapján sem érhetők el.
(A hvg.hu nyomán)