Magyar Nemzet: A Fidesz ma kilép a néppárt EP-frakciójából

A lap szerint az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója ma délelőtt megszavazza az alapszabály-módosítást, amire Orbán azt mondta, ha megtörténik, kilépnek.

2021. március 3., 10:20

Szerző:

A Fidesz ma elhagyja az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját – értesült a Magyar Nemzet. A frakció ma délelőtt várhatóan megszavazza az alapszabályzatának módosítását, ami gyakorlatilag előírányozná a kormánypárti delegáció felfüggesztéséről szóló voksolás kiírását - írja a lap.

„Ezúton tájékoztatom Frakcióvezető urat, hogy amennyiben az elnökség és a nemzeti delegációvezetők február 26-i találkozóján elfogadott rendelkezéseket szavazásra bocsátják, és meg is szavazzák, úgy a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot” –  írta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjének, Manfred Webernek küldött, vasárnapi keltezésű levelében, jelezve, hogy a kormánypárt elfogadhatatlannak tartja az alapszabályzat jogilag visszás módosítását.

A néppárt EP-frakciója úgy alakítaná át a politikai csoport eljárási rendjét, hogy könnyebb legyen felfüggeszteni a Fidesz delegációját. A képviselőcsoportnak a teljes delegációk felfüggesztéséhez, kizárásához, illetve az egyszerű többségről szóló szabályhoz nincs meg a kétharmados támogatottsága, így ezeket a néppárt nem tudná az alapszabályzatában rögzíteni.

Egy harmadik elemet viszont, az ernyőpárt és a frakció közötti tükörszabályt úgy bocsátják szavazásra szerdán a parlamenti csoportban, hogy a magyar kormánypárt felfüggesztéséről szóló voksolás szinte elkerülhetetlenné váljon - írja a lap.

A módosítás értelmében ugyanis az ernyőpártban felfüggesztett pártok - a Fidesz is - esetében kötelező lenne a frakcióbeli tagság ügyét is megszavaztatni a képviselőkkel. – Konkrét esetre gyártottak szabályt, ráadásul visszamenő hatállyal – mondta a lapnak egy európai parlamenti forrás.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.