Magyar katonákat kellett bevetni

Szlovéniában az erdőtüzek oltásában nyújtanak segítséget a Magyar Honvédség katonái, tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium hétfőn.

2022. július 25., 10:45

Szerző:

 A közlemény szerint a két ország miniszterelnökének egyeztetését követően pénteken indult el két helikopterrel 13 magyar katona a szlovéniai Temnicára, ahol csatlakozva az osztrák, horvát, olasz, román, szerb és szlovák katonákhoz, jelentős szerepet vállalnak a térségben az elmúlt napokban kialakult és terjedő erdőtüzek oltásában. A közlemény szerint a magyar katonák a Mi-17-es helikopterekkel később Divacára települtek át.
 

A honvédek három nap alatt csaknem 30 órát repültek és 195 ballon, azaz 585 tonna vízzel fékezték a lángok további terjedését.

„A térség lakosai hálásak az oltási műveletben résztvevő valamennyi nemzet katonájának, akik a nagy hőségben kitartóan, emberfeletti teljesítményt nyújtva óvják, mentik az ott élő szlovén emberek értékeit”

– olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy Magyarországon a vízhiány által sújtott városokban is segít a Magyar Honvédség.

(Kiemelt képünk illusztráció: A Magyar Honvédség Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes eskütétele a Hősök terén 2022. július 16-án. Fotó: MTI/Kovács Anikó)

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.