Ötmilliárdot ad játszóterek felújítására a kormány, hogy vonzóvá tegye a falusi életet a fiatalok számára

2020. április 20., 13:55

Szerző:

Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak - mondta el az MTI-nek hétfőn Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Az önkormányzat tulajdonában lévő játszóterek felújítását, építését, valamint az óvodai játszóudvar és kültéri játékok, eszközök vásárlását célozza az „Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése" alprogram. Az egy-egy fejlesztésre maximálisan igényelhető támogatási összeg 5 millió forint, a pályázati keret 2 milliárd forint.

A „Közterület karbantartását célzó eszközbeszerzés" elnevezésű alprogram a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához járul hozzá új eszközök, munkagépek beszerzésén keresztül. A helyhatóságok által maximálisan igényelhető támogatási összeg 15 millió forint, az alprogramra pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A most induló két alprogramra együttesen 5 milliárd forint forrást biztosít a kormány.

A kormánybiztos emlékeztetett, hogy a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének javítása, hogy ismét vonzóvá váljanak a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében.

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.