Magassarkúval támadt főnökére, mert az szóvá tette, hogy öt percet késett

Az árufeltöltőként dolgozó nőt garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt a Kaposvári Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé.

2023. június 16., 10:29

Szerző:

A vád szerint a nő 2023 áprilisában egy kaposvári áruházban dolgozott. Egyik reggel öt percet késett, ezt pedig szóvá tette az üzletvezető-helyettes. Ezen összevitatkoztak, mert a nő szerint korábban egy órával többet dolgozott, ezzel szemben főnöke azt állítja, hogy hárommal kevesebbet. 

A nőnél ekkor szakadt el a cérna. A polcról felkapott egy magassarkú cipőt, amellyel legalább hétszer fejbe vágta a főnökét, aki a földre esett. Ekkor közbeavatkozott egy munkatársuk, aki elválasztotta a sértettől a dühöngő elkövetőt 

– írja közleményében az Ügyészség. 

A férfi nyolc napon beül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett és nyílt seb keletkezett a fejbőrén. A Kaposvári Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek találta a nőt, akire 140 óra közmunkát szabtak ki. Az ítéletet az ügyézség és a vádlott is tudomásul vette.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó:Margarita/Pexels.)