Macedónia akár már ma beperelheti Magyarországot, és jó eséllyel nyer – állítja a nemzetközi jogász

2018. november 17., 22:14

Szerző:

„Miután egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a macedón exminiszterelnök Magyarországra érkezésében mennyi magyar kormányzati közreműködés volt, lassan ideje elkezdeni számba venni az okozott károkat, és gondolkodni a következményeken” – írta a nemzetközi jogi vonatkozásokat  elemző Facebook-bejegyzésében Lattmann Tamás. A nemzetközi jogász szerint

  • a schengen határőrizeti rendszer megsértése miatt borítékolhatóan elindul Magyarország ellen egy az EU-s kötelezettségszegési eljárás,
  • a diplomáciai járműveket és személyzetet a nemzetközi jog, egészen pontosan a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény alapján nem lehet olyasmire használni, ami a fogadó állam közrendje ellen irányul – márpedig ez egyértelműen az. A bécsi egyezmény sérelme esetében pedig különleges helyzet áll fenn, ugyanis az egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve lehetővé teszi, hogy ilyen egyezmény-sértés esetén a sérelmet szenvedett állam azonnal, minden további nélkül a Nemzetközi Bírósághoz forduljon, ami az így megindított peres eljárásban kötelező ítéletben mondja ki a jogsértés tényét. Ezt a jegyzőkönyvet mind Magyarország, mind pedig Macedónia megerősítette annak idején, tehát az alkalmazható a jelen helyzetre.

„Azaz Macedónia akár már ma be is perelhet minket minden további nélkül, és jó eséllyel nyer. Nagyon gáz”

– fogalmazott a nemzetközi jogász.

Lattmann szerint senki ne értse félre neki azzal semmi gondja, „ha valaki őrült tempóval, üvöltve veti bele magát a vasvillába”, de ha maga előtt tartja közben az egész országot, akkor ott már muszáj lesz a személyes felelősségről is beszélni.

Csakhogy az Orbán-kormány nemhogy a felelősséget nem vállalja, válaszolni sem hajlandó a kérdésekre a volt macedón miniszterelnök szökésében nyújtott magyar hatósági és diplomáciai segítség ügyében. Nikola Gruevszki, a vesztegetésért két év börtönre ítélt macedón exkormányfő kedden saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarországon tartózkodik, és az is kiderült, hogy a szökésben a tiranai és a podgoricai magyar nagykövetség diplomatái segítették.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.